Michael Schumacher fejkamerája felvette a balesetet

Működött a francia hatóságok által még a múlt héten lefoglalt fejkamera Michael Schumacher síbalesetekor és a felvételek használhatóak. „Ez fontos dokumentum” – írta a francia AFP hírügynökség egy, a vizsgálat részleteit jól ismerő forrásra hivatkozva. Arról ugyanakkor nem beszélt a meg nem nevezett forrás, hogy a felvételek alapján megállapíthatóak-e a bukás körülményei, a sebesség, amellyel Schumacher haladt, amikor sziklának ütközött két kijelölt pálya közötti szakaszon a méribeli síterepen.

A baleset pontos körülményeiről szerda délben várható további információ. Az eredményekről a vizsgálatot vezető ügyészség sajtótájékoztatón számol be Albertville-ben.

Pénteken derült ki, hogy Schumacher a bukósisakján fejkamerát viselt, és azt a család átadta a hatóság embereinek.

Azóta több felvétel is napvilágot látott közösségi oldalakon, valószínűleg valamennyi hamis.

A Formula–1 hétszeres világbajnoka december 29-én szenvedett súlyos fejsérüléseket a francia Alpokban. Az expilótát, akinek pénteken volt a 45. születésnapja, több mint egy hete mesterséges kómában tartják, állapota életveszélyes volt, amikor kórházba szállították. Már kétszer megoperálták, a második beavatkozás során egy vérömlenyt távolítottak el agya bal feléből.  

Kimaradt?