MOL Liga: új edzővel nyert Szeredában a Brassói Corona

Nem hoz szerencsét a macidobálás a HSC csapatának a Vákár Lajoson, hisz a tavalyi román kupadöntő emléke kísértett szombaton este is, teltházas mérkőzésen Gál Sándor legényei jól játszva és kétszer is vezetve bukták el a Brassó elleni találkozót.

Óriási brassói helyzettel indul a meccs, Ruczuj spárgája után a kapu tetején landolt a korong. Ekkor még senki nem gondolta, hogy ez lesz a Brassó egyetlen igazi helyzete a harmadban, pedig így történt. Beczéék fokozatosan vették át a játék irányítását, a 11. percben Moldován korongszerzése után Novák tette a játékszert a kapu előtt álló Szőcshöz, aki a bal felsőbe lőtte a játékszert. Röpültek a macik, mintegy 20 zsáknyi gyűlt belőlük a Szent István Otthon lakóinak. Támadásban maradt a HSC, a Mastaleriu büntetése alatt három nagy helyzet is kimaradt, majd üres kapus ziccert rontottak Curilláék,  de a szünetre maradt az egy gólos csíki vezetés.

A második játékrészre egy sokkal motiváltabb Brassó érkezett, a HSC mintha ráült volna az eredményre, törvényszerű volt az egyenlítés: Mastaleriu jól eltalált távoli lövése Ruczuj lepkését is érintve vágódott a hálóba. Fokozatot váltott a HSC, a Curilla-Danton-Svidkij trió nyomását János csak szabálytalanul tudta megállítani, ezt az emberelőnyt pedig már kihasználta a HSC: Hruby távoli bombája után a kipattanót Svidkij tálalta Becze elé, aki a fekvő Polc mellett ismét vezetéshez juttatta a házigazdákat. Érthetetlen módon ismét visszavett a HSC, ezt a 38. percben Virág büntette egy remek ellentámadás végén.

A döntés az utolsó harmadra maradt, ahol Novák és Danton akár a meccset is lezárhatták volna, de a helyzetek kimaradtak, a túloldalon pedig egy rendkívül szerencsés góllal vezetést szerzett a Brassó: a kapu hátánál álló bíró korcsolyáján megpattanó korong becsapta Hrubyt, az előrehúzódó Hietamaki pedig estében hatalmas gólt lőtt. Rohamozni kezdett a HSC, de a helyzetek sorra kimaradtak, Fortuna egyértelműen elpártolt a hazaiaktól, Becze kapuvasa maradt a legnagyobb helyzet, hisz az utolsó két percben kapus nélkül támadó HSC-nek nem sikerült az egyenlítés.

  • HSC-Brassó 2-3 (Szőcs és Becze illetve Mastaleriu, Virág és Hietamaki)

Kari Rauhanen: Nagyon kemény mérkőzés volt, ahol a győzelmet egy kicsivel jobban akaró csapat nyert egy jó adag szerencsével. Ma csapatként, egymásért játszottak a fiúk, az én filozófiám szerint ez a sikerhez vezető út. Fontos győzelem volt ez, folytatjuk a munkát a rájátszás eléréséért. Gál Sándor: Ismét a saját hülyeségeink miatt veszítettünk. Megengedhetetlen, hogy amikor jól megy a játék, a meccs bizonyos részeiben egyes játékosok félvállról kezdjék venni a találkozót. Odaajándékoztuk a meccset a Brassónak.

Kimaradt?