BL: a Bukaresti Steauát elzavarták a gazdagok asztalától

Ahogy azt már a sorsoláskor is sejteni lehetett a labdarúgó Bajnokok Ligájának G csoportja tartogatta a legnagyobb izgalmakat: a hat forduló után három csapat végzett 12 ponttal és a második, továbbjutást jelentő, valamint a harmadik "csak" Európa-liga szereplésre feljogosító hely között egy árva gól döntött. A Bukaresti Steaua folytatta idei pocsék szereplését és Londonban is kikapott a fél kezdőjét pihentető Chelseatől.

A román katonacsapat csoportjának másik továbbjutója a Schalke lett, amely 2-0-ra győzte le az FC Basel alakulatát. Szalai Ádám a 31. percben csereként lépett pályára és gyakorlatilag első megmozdulásával döntően befolyásolta a találkozó végkimenetelét, ugyanis Ivan Ivanov, a vendégek védője gólhelyzetben szabálytalankodott vele szemben, amiért kiállította a játékvezető.

Az F csoportban az előző idényben döntős Borussia Dortmund Kevin Grosskreutz 87. percben szerzett góljával 2-1-re nyert a pont nélkül záró, a 34. perctől emberhátrányban futballozó Olympique Marseille vendégeként, így a kvartett másik mérkőzésén a Napoli hiába győzte le Gonzalo Higuaín és José Callejón góljaival az Arsenalt, az olasz csapat búcsúzott a sorozattól és csak az Európa Ligában folytathatja. Utóbbi rangadót Kassai Viktor vezette. Érdekesség, hogy az Arsenal sorozatban 14. szezonjában került a legjobb 16 közé.

A G csoportban a már korábban továbbjutott Atlético Madrid veretlenül zárt, miután könnyedén nyert az FC Porto ellen, a portugáloknak így esélyük sem volt befogni a második helyen a Zenitet, amely ugyan kikapott az Austria Wien vendégeként, de mégis ott lesz a nyolcaddöntőben.

A H csoportban az AC Milannak óriásit kellett küzdenie a továbbjutásért, ugyanis csapatkapitányát, Riccardo Montolivót már a 22. percben kiállította a játékvezető, a piros-feketék ugyanakkor foggal-körömmel védekezve megtartották a nyolcaddöntőbe jutáshoz szükséges döntetlent.A kvartett másik mérkőzésén a Barcelona a mesterhármast szerző Neymar vezérletével kiütötte a Celtic Glasgowt, és megszerezte a csoportgyőzelmet.

A négyesekből az első kettő jutott tovább, míg a harmadik helyezettek tavasszal az Európa Ligában folytatják.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. (utolsó) forduló:

    E csoport:

  • FC Schalke 04 (német)-FC Basel (svájci) 2-0 (0-0)
  • Chelsea (angol)-Bukaresti Steaua (román) 1-0 (1-0)   

A csoport végeredménye

  • 1. Chelsea 12 pont
  • 2. FC Schalke 04 10
  • 3. FC Basel 8
  • 4. Bukaresti Steaua 3

    F csoport:

  • Olympique Marseille (francia)-Borussia Dortmund (német) 1-2 (1-1)
  • Napoli (olasz)-Arsenal (angol) 2-0 (0-0)   

A csoport végeredménye

  • 1. Borussia Dortmund 12 pont (11-6)
  • 2. Arsenal 12 (8-5)
  • 3. Napoli 12 (10-9)
  • 4. Olympique Marseille 0

    G csoport:

  • Austria Wien (osztrák)-Zenit (orosz) 4-1 (1-1)
  • Atlético Madrid (spanyol)-FC Porto (portugál) 2-0 (2-0)   

A csoport végeredménye

  • 1. Atlético Madrid 16 pont
  • 2. Zenit 6
  • 3. FC Porto 5
  • 4. Austria Wien 5

H csoport:

  • AC Milan (olasz)-Ajax Amsterdam (holland) 0-0
  • FC Barcelona (spanyol)-Celtic Glasgow (skót) 6-1 (3-0)

A csoport végeredménye:

  • 1. FC Barcelona 13 pont
  • 2. AC Milan 9
  • 3. Ajax Amsterdam 8
  • 4. Celtic Glasgow 3

Kimaradt?