BL: szerda délután érnek véget a kedd esti meccsek

Szerda délután dől csak el, hogy a Bajnokok Ligája kedd esti mérkőzései után mely nyolc csapat folytathatja a legrangosabb kupasorozatban, ugyanis a Galatasaray-Juventus találkozó heves havazás miatt a 31. percben félbeszakadt. A már továbbjutottak mellé kedden este csatlakozott a Bayer Leverkusen és az Olympiakosz Pireusz is.

MANCHESTER UNITED–SAHTAR DONECK 1–0

A képlet egészen „egyszerű" volt a találkozó előtt, a Sahtarnak nyernie kellett az Old Traffordon, ha nem akart a szintén a csoport második helyéért küzdő Bayer Leverkusenre figyelni. Bár David Moyes együttese már biztosan továbbjutott a találkozó előtt, a „vörös ördögök" sem vehették félvállról a csoport utolsó meccsét, hiszen a bajnokságban négy forduló óta nyeretlen Unitednek bőven volt miért kárpótolnia drukkereit.

Az első percek leginkább a biztonságos, higgadt passzolgatásról szóltak, egyik csapat sem mert kitámadni, a Sahtar az MU-ra, a „vörös ördögök" pedig az ukránokra vártak.

Szerencsére az állóháborúnak hamar véget vetettek a csapatok, és egy-egy gyors kontra után kis híján mindkét együttes betalált az első fél óra végén. Az egyik oldalon Januzaj bombázott fordulásból, míg a másikon Alex Teixeira veszélyeztetett lapos löketeivel.

Bár Rooney 20 méterről megeresztett szabadrúgása és Douglas Costa legurítása után itt is, ott is voltak még nagy lehetőségek, az első félidőt így is 0–0-s állásnál fújta le Milorad Mazic játékvezető, igaz, a csoport másik mérkőzése is gól nélküli döntetlenre állt még ekkor, így bizakodhattak az ukránok, hiszen ha mindkét találkozó ikszre végződött volna, ők mentek volna tovább.

A fordulás után sem sokat változott a játék képe, lelkesen „lövöldöztek" a csapatok, a helyzetkihasználással azonban továbbra is hadilábon álltak a felek, így sokáig úgy tűnt, marad a 0–0.

A 67. percben aztán jött Phil Jones, aki egy szöglet után előnyhöz juttatta a manchesterieket. Rafael adta be a jobb sarokból a labdát, a vendégek védője, Kucser lyukat rúgott, a labda pedig így pont az angol középpályás elé pattant, aki fordulásból, 12 méterről a kapuba bombázott. 1–0

Az ukránok a gól után végképp feladták, így az eredmény sem változott már ezt követően, a Manchester United 1–0-ra legyőzte a Sahtar Donecket, és így csoportelsőként jutott tovább a nyolcaddöntőbe, míg az ukránok a Leverkusen mögött a harmadik helyen végeztek, és elbúcsúztak a BL-től.

REAL SOCIEDAD–BAYER LEVERKUSEN 0–1

 

A másik mérkőzés csak a Leverkusen számára tartogatott tétet – a Real Sociedad korábban már az Európa-ligát jelentő harmadik helyről is lecsúszott –, ennek megfelelően a németek kezdtek rámenősebben. A 11. percben Gonzalo Castro szabadrúgásból megdöngette a kapufát, a kipattanóból Stefan Kiessling fejelt, Enaut Zubikarai védett.

 

Bár a Bayer játszott fölényben, odaát is bujkált némi veszély Carlos Vela és Antoine Griezmann egy-egy akciójában. Összességében nagy iramú első félidőt láthatott a publikum, de a távoli lövések semlegesítése nem okozott gondot a kapusoknak.

A második játékrész elején aztán megtört a jég: Gonzalo Castro szöglete után a Leverkusen török védője, Ömer Toprak üresen maradt, és közelről bekotorta a német csapat vezető gólját. 0–1

A gól után is a németek kezdeményeztek többet, Kiessling egy fejessel nagyon megdolgoztatta Zubikarait, majd Szon Hung Min lőtt fölé jó helyzetből.

A kimaradt helyzetek nem bosszulták meg magukat, a Sociedad ezen a játéknapon (is) meglehetősen bágyadtan futballozott – az utolsó helyzetből Jon Ansotegi a kapu mellé fejelt, maradt a 0–1, továbbjutott a Leverkusen, köszönhetően részben annak, hogy a Sahtar nem szerzett pontot az Old Traffordon.

A-CSOPORT

 

  • Manchester United (angol)–Sahtar Doneck (ukrán) 1–0
  • Real Sociedad (spanyol)–Bayer Leverkusen (német) 0–1

 

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

  • 1. Manchester United   6          4          2          0          12–3    +9        14
  • 2. Bayer Leverkusen     6          3          1          2          9–10    –1        10
  • 3. Sahtar Doneck         6          2          2          2          7–6      +1        8
  • 4. Real Sociedad          6          0          1          5          1–10    –9        1

 

KÖBENHAVN–REAL MADRID 0-2

 

Óvatosan kezdett mindkét együttes, a pálya talaja finoman szólva is hagyott kívánnivalót maga mögött, az első igazi helyzetre a 15. percig kellett várni, de Gareth Bale fejese nem talált kaput. A félidő derekán aztán megtört a jég, Xabi Alonso szögletét követően Isco közvetítésével Luka Modrichoz került a labda, a horvát egy cselt követően a bal felső sarokba tekert jobbal. A madridiak zsinórban a 31. európai kupamérkőzésükön tudtak eredményesek lenni, ezzel megdöntötték a Barcelona 30 találkozóra nyúló csúcsát. 0–1

 

Később is a vendégek előtt adódtak lehetőségek, de a 40. percben kiegyenlített a Köbenhavn, a gólt azonban nem adta meg a játékvezető, mert Thomas Delaney szabálytalankodott a kapu torkában Iker Casillas ellen Pierre Bengtsson szögletét követően.

A második játékrész elején gyorsan megduplázta előnyét a Real. Marcelo indítását követően Pepe lefejelte a labdát a tizenhatoson belül, és Cristiano Ronaldo öt méterről a kapu közepébe lőtt. Ez volt a portugál kilencedik BL-gólja a csoportkörben ebben a szezonban (ez rekord), egyben meglőtte a madridiak 800. európai kupatalálatát. 0–2

A mérkőzés hátralévő részében is a vendégek előtt adódtak nagyobb helyzetek, Ronaldo kapufát lőtt, és még egy büntetőt is kihagyott. A lényegen ez már nem változtatott, a Real megnyerte a B-csoportot, és várhatja ellenfelét a legjobb 16 között.

GALATASARAY–JUVENTUS

Soha nem láttam még, hogy gólt rúgjanak a szurkolók – reflektált a rájuk váró pokoli hangulatra a Galatasaray elleni mérkőzés előtt Gianluigi Buffon, a Juventus veterán kapusa. Tiszta sor, de azért kíváncsiak lennénk arra, mit érzett a sokat tapasztalt Buffon, amikor a kezdő sípszó hallatán ötvenkét-ezer török szurkoló ütemes ugrándozásba kezdett, közel negyedük egyenesen méterekkel a háta mögött. Volt is miért lelkesedniük az isztambuliaknak: végre van egy nemzetközileg is elismert edzőjük (Roberto Mancini), két világsztárjuk (Didier Drogba és Wesley Sneijder), no és ki-ki mérkőzést vívhattak a Juvével a legjobb 16 közé jutásért.

A torinóiak mestere, Antonio Conte alaposan megszervezte csapata védekezését – öt középpályás mögött három középső védő –, ezzel látványosan nem tudtak mit kezdeni a mérkőzés elején a hazaiak, miközben egy ellentámadás során Fernando Llorente ziccert hibázott. Tovább hűtötte a szurkolók kedélyeit, hogy a 25. perc tájára elállt ugyan az eső, mert havazni kezdett, de ez sem tartott ám sokáig, mert kitört egy csinos kis jégzápor.

https://www.youtube.com/watch?v=dSujzWWLNSo

További bibliai csapásoktól eltekintettek az égiek, de a portugál játékvezető, Pedro Proenca a 31. percben felfüggesztette a mérkőzést. Ám mivel a pálya legfontosabb vonalait nem tudták mindenhol láthatóvá tenni szerinte, és eljegesedett a gyep is, végül a mérkőzés félbeszakítása mellett döntöttek az illetékesek.

B-CSOPORT

 

  • FC Köbenhavn (dán)–Real Madrid (spanyol) 0–2
  • Galatasaray (török)–Juventus (olasz) 0–0 – havazás miatt félbeszakadt; folytatás szerdán 15 órától a 31. perctől

 

A B-CSOPORT ÁLLÁSA

  • 1. Real Madrid            6          5          1          0          20–5    +15      16
  • 2. Juventus                 5          1          3          1          9–8      +1        6
  • 3. Galatasaray            5          1          1          3          7–14    –7        4
  • 4. FC Köbenhavn        6          1          1          4          4–13    –9        4

OLYMPIAKOSZ–ANDERLECHT 3–1

 

Két csapat számára volt tétje a záró fordulónak. Az Olympiakosz és a Benfica is 7-7 ponttal állt a második, illetve a harmadik helyen, de az egymás elleni eredmény a görög csapatnak kedvezett, így neki csak le kellett győznie a csoportutolsó Anderlechtet.

 

Nem estek egymásnak a csapatok, az első félidő azonban így is hozott két gólt: a 33. percben David Fuster lövése lepattant a védőkről, de éppen a balösszekötő helyén érkező Javier Saviola elé, aki kilőtte a hosszú sarkot. Ám hat perccel később egy Olympiakosz-szöglet után kontrázott az Anderlecht, Dennis Praet a még jobb helyzetben lévő Sacha Kljestant szolgálta ki, akinek nem okozott gondot az üres kapuba helyeznie.

Szünet után a görögök hamar megszerezhették volna a vezetést, ám Saviola tizenegyesét Silvio Proto hárította. Igaz, a tizenegyesnél kezező Cheikhou Kouyatét második sárgával leküldte a pályáról Wolfgang Stark.

De csak ideig-óráig kerülhette el az újabb gólt az Anderlecht, az 58. percben Fuster csúnyán eltörte a labdát, ám ez éppen így lett jó Saviolának, aki estében a hálóba lőtt. A kis argentinnak gyakorlatilag ez volt az utolsó megmozdulása, hiszen le is cserélték.

A görögök a hajrában hiába jutottak újabb tizenegyeshez, Vladimir Weiss sem tudott túljárni Silvio Proto eszén, a belga kapus továbbra is meccsben tartotta a brüsszelieket. Még... Ám egyenlíteni nem sikerült, a hajrában pedig felpörögtek az események: Fabrice N’Sakala is megkapta a második sárgáját, majd a ráadásban Proto is pirossal gazdagodott, így a vendégek nyolc emberrel fejezték be a meccset, a kapus szabálytalanságáért megítélt büntetőt pedig bevágta Alejandro Dominguez. Az Olympiakosz a győzelmével továbbjutott a csoportból.

BENFICA–PSG 2–1

A Benficának nemcsak nyernie kellett volna a már továbbjutó PSG ellen, hanem a másik mérkőzés megfelelő eredményéért is szorítani kellett. Mindkét együttes nélkülözte egyik gólvágóját, a portugáloknál Oscar Cardozo, a franciáknál Zlatan Ibrahimovic nem volt ott a keretben.

Pályára lépett viszont Edinson Cavani, aki ugyan az első félidőben nem sokat találkozott a labdával, de a 37. percben éppen ott volt, ahol lennie kellett: Javier Pastore keresztbe adása után Jeremy Ménez még visszatette a labdát, az uruguayi támadó pedig közvetlen közelről a hálóba helyezett.

A Benfica viszont még az első félidőben egyenlített, köszönhetően Kalifa Traoré megmozdulásának, az afrikai letarolta Silviót a tizenhatoson belül. A jogosan megítélt büntetőt Lima biztosan lőtte a jobb sarokba.

A portugálok szünet után fordítani is tudtak, Maxi Pereira beadását Nico Gaitán közelről bekotorta. A Benfica megszerezte a győzelmet, de ez csak az Európa-liga-szerepléshez lett elég.

C-CSOPORT

 

  • Olympiakosz–Anderlecht 3–1
  • Benfica–Paris SG 2–1

 

A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

  • 1. Paris SG                  6          4          1          1          16–5    +11      13
  • 2. Olympiakosz            6          3          1          2          10–8    +2        10
  • 3. Benfica                     6          3          1          2          8–8      0          10
  • 4. Anderlecht                6          0          1          5          4–17    –13      1

BAYERN MÜNCHEN–MANCHESTER CITY 2-3

 

A D-csoport rangadóján a csoport első helye volt a tét, de a Manchester City szinte lehetetlen küldetésre vállalkozott, hiszen három góllal kellett legyőznie idegenben a bombaformában futballozó, legutóbbi tíz BL-meccsét kivétel nélkül megnyerő bajorokat.

 

A Bayern München nem lassított a Werder Bremen hétvégi elgázolása után, az itt-ott tartalékosan felálló Manchester Citynek is nekiesett, a bajor rohamoknak pedig már az ötödik percben meglett az eredménye. A leshatáron Dante tűpontos indításával kiugró Thomas Müller az átvételnél és a befejezésnél sem hibázott, az angolok kapujába visszakerült Joe Hart tehetetlen volt. 1–0

A gól pofonként vitte földre a vendégeket, akik ezekben a percekben csak keresték a labdát. Guardiola csapata tovább támadott, a 12. percben Mario Götze növelte közvetlen közelről – lesgyanús helyzetből – a hazaiak előnyét. 2–0

A tragikusra sikerült első negyedóra után nem adta fel a City, először távoli lövésekkel próbálkozott, majd első igazi gólhelyzetéből szépített is Pellegrini csapata. A 28. percben Milner fejjel adott gólpasszt a sérüléséből visszatérő David Silvának, aki a City történetének első németországi BL-gólját lőtte. 2–1

A gól jót tett a mérkőzésnek, és az angolok nagyobb önbizalommal kezdtek játszani, de a Bayern továbbra is könnyedén jutott el Hart kapujáig. A szünetig azonban már nem változott az eredmény.

A második félidőben egy teljesen másik mérkőzés kezdődött, a City bátran támadott, a túlzottan magabiztos németek pedig csak keresték önmagukat. A vendégek a remeklő James Milner vezetésével nagyszerű húsz percet produkáltak, és hat perc leforgása alatt megfordították a mérkőzés állását.

Az 59. percben Dante és Milner találkozását ítélte – kissé könnyelműen – büntetőnek a játékvezető, a megítélt tizenegyest a hátvéd, Alekszandr Kolarov vágta be (2–2). Pár percre rá két spanyol, David Silva és Jesús Navas készítette elő a harmadik City-gólt, de James Milner találatához a középen irgalmatlan nagy luftot rúgó Boateng közreműködése is kellett. 2–3

A Manchester City fél órával a lefújás előtt mindössze egy gólra volt a csoport első helyétől, de sokkhatásból magához térő Bayern ismét átvette a játék irányítását – igaz, Ribéryék támadásai már korántsem voltak olyan élesek és hatékonyak, mint az első félidőben.

Több gól nem is született a mérkőzésen, így a Manchester City hatalmas bravúrt végrehajtva, kétgólos hátrányból felállva győzte le idegenben a Bayern Münchent, a bajor csapat az augusztusi Német Szuperkupa óta először szenvedett vereséget a szezonban, Pep Guardiola pedig edzői karrierje során első alkalommal volt kénytelen gratulálni Manuel Pellegrininek.

Sikerével a Manchester City pontszámban utolérte a bajorokat a D-csoport élén, de az egymás elleni eredményeknek köszönhetően a Bayern München végzett az élen.

VIKTORIA PLZEN–CSZKA MOSZKVA 2-1

A kvartett másik meccsén a Viktoria Plzen kisebbfajta csodát tett azzal, hogy az utolsó negyedórában fordított a CSZKA ellen, így megszerezte a harmadik helyet, és folytathatja az Európa-ligában. A némi hazai fölényt mutató mérkőzésen a CSZKA jól őrizte előnyét a harmadik helyért vívott harcban, sőt a 65. percben Ahmed Musa révén meg is szerezte a vezetést.

Két perccel később azonban Alan Dagojev kiállítása után emberelőnybe került a Plzen, és Daniel Kolár fejese reményt adott a hazaiaknak a 76. percben. A plzeni beteljesülés a 90. percben következett be: Tomás Wágner a kapuba továbbította Frantisek Rajtoral keresztlabdáját. Pontus Wernbloomot a vendégektől még kiállította a játékvezető a hosszabbításban, a CSZKA így kilenc emberrel fejezte be a meccset – és szezonbeli utolsó nemzetközi meccsét.

D-CSOPORT

  • Bayern München (német)–Manchester City (angol) 2–3
  • Viktoria Plzen (cseh)–CSZKA Moszkva (orosz) 2–1

 A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

  • 1. Bayern München      6          5          0          1          17–5    +12      15
  • 2. Manchester City       6          5          0          1          18–10 +8        15
  • 3. Viktoria Plzen          6          1          0          5          6–17    –11      3
  • 4. CSZKA Moszkva      6          1          0          5          8–17    –9        3

Kimaradt?