MLSZ: Bölönit akarták, de beérik Fred Ruttennel

A marosvásárhelyi származású, jelenleg Katarban edzősködő Bölöni Lászlót szemelte ki a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a magyar válogatott élére, de mivel a felek nem tudtak megegyezni, a budapesti szakszövetség kénytelen volt megelégedni a második számú jelölttel, a holland Fred Ruttennel - írja a Nemzeti Sport Online.

Az 51 éves Fred Rutten legutóbb a holland elsőosztályú Vitesse Arnhem kispadján ült, érkezését a jövő héten hivatalosan is bejelentheti az MLSZ.

Rutten érkezésével a 2008 és 2010 között a magyarokat irányító Erwin Koeman után ismét holland szakember foglalhatja el a válogatott szövetségi kapitányi posztját.

Rutten a Twenténél kezdte edzői pályafutását, amely klubnál egész futballistakarrierjét töltötte. 1999 és 2001, valamint 2006 és 2008 között dolgozott az enschedei csapat élén, amellyel 2001-ben Holland Kupát nyert, majd a Schalkéhez került, amelyet a 2008–2009-es idényben irányított. A PSV-nél 2009 és 2012 között dolgozott, legutóbb pedig a Vitesse edzője volt. 2008-ban Hollandiában kiérdemelte a legjobb edzőnek járó Rinus Michels-díjat.

A Nemzeti Sport információja szerint azonban nem a holland edző volt az első számú jelölt: az MLSZ első körben Bölöni Lászlót próbálta meg szerződtetni, de nem jött létre a megállapodás a jelenleg Katarban dolgozó szakemberrel, így Ruttenre esett a választás.

A jövő heti bejelentés hírével kapcsolatban az nso.hu megkereste az MLSZ sajtóosztályát is, de nem adtak tájékoztatást az ügyről.

Fred Ruttent a késő esti órákban a Voetbal International holland szaklap megkereste az üggyel kapcsolatban, és a tréner tagadta, hogy már létrejött a megállapodás közte és az MLSZ között, de hollandiai források szerint a tárgyalások után csak a „hivatalos igen” hiányzik a szerződéshez.

Kimaradt?