MOL Liga: felfutott a HSC, lehanyatlott a Brassó csillaga

Mindhárom hétvégi mérkőzésének megnyerésével immér a jégkorong MOL liga tabellájának második helyére kapaszkodott fel a HSC Csíkszereda. A csíki gárda hétfő este a Ferencváros csapatát múlta felül 6-3-ra. A másik erdélyi alakulat, a Brassói Corona a csíkiakkal ellentétel ívre állt, a barcaságiak visszacsúsztak a tabella hatodik helyére.

A második hely megszerzése, illetve megőrzése volt a tétje a hétfő esti HSC Csíkszereda – Ferencvárosi TC jégkorong, MOL Liga, mérkőzésnek. Ezért a hazai csapat jóval többet tett és megérdemelten gyűjtötte be zsinórban hatodik győzelmét.

Óriási hazai rohamokkal kezdődött a találkozó és a gól sem váratott sokáig. A 3. percben egy előre dobott korongot Curilla fülelt le és mattolta a vendégek hálóőrét. A folytatásban támadásban maradt a hazai csapat. Sorra alakították ki a helyzeteket és végül a 7. percben újabb gólt szereztek. Bors lövése pattant át Meravyn és a pakkot a kapu torkából Becze vágta a hálóba. Ekkor kezdett ébredezni a vendég együttes, de az első valamire való támadásukat a 8. percben jegyezhettük fel. Majd rögtön a másodikat a 10. percben, amikor előnyben Berta lőtt vasat. A hazai csapat elkényelmesedett a hátralevő időben, amit Vaszjunyin büntetett a 17. percben.

A második harmadot ismét lendületesen kezdte a hazai csapat és ezúttal végig is csinálták, amit az edzők kértek. Felborult a pálya. Sorra jöttek a hazai helyzetek, amelyek végül góllá, gólokká értek. Előbb Hruby lőtt egy nagyon szemfüles gólt, majd szintén ő egy emberelőnyös szituációból növelte csapata előnyét. Ekkor kapust is cseréltek a vendégek. Ám ez sem segített. Budait azonnal felavatták. Méghozzá Becze egy remekül kidolgozott emberelőnyös szituáció végén. Alig másfél percre az ötödik gólra újfent Becze volt eredményes. Egy remek ellentámadás végén betör a kapu elé és egy remek csel végén Budai füle mögé tette a korongot.

Az utolsó játékrészben a hazai szurkolók azt várták, hogy kedvenc csapatuk jégbe döngöli a szétesett Ferencvárost. Nem ez történt. Köszönhetően annak, hogy nagyon sokat állt a játék, ami nem kedvezett a ritmusban levő HSC-nek. A játék tördelése pedig sok esetben a véleményes – mindkét fél részére – játékvezetői döntéseknek volt köszönhető. A játéktördelésből pedig a vendégek jöttek ki jobban, akik két gólt sikerült szerezniük.

A HSC győzelmének köszönhetően feljött a MOL Liga tabella második helyére.

Mestermérleg

Gál Sándor, HSC Csíkszereda: „Az utolsó harmad elvette a jókedvünket. Nekünk egy csapat sem bocsájt meg úgy, mint mi ma a Fradinak. Máskülönben két nagyon jó harmadot játszottunk. Utána, hogy miért álltunk meg – holott itt az öltözőbe azt beszéltük meg, hogy mennyünk tovább – nem értem. Úgy egyeztünk, hogy lőjünk még és ne kapjunk gólt. Pont az ellenkezője történt. Örvendek, hogy bejött a hatodik meccs is. Másodikak vagyunk, de olyan szoros a mezőny, hogy két vesztett mérkőzés és megint az ötödik helyen vagy. Majd a végén lesz ez fontos.” Dobos Tamás, Ferencvárosi TC: „Két szerencsétlen góllal indítottunk s azt gondolom, hogy ez egy kicsit összezavart. Alapvetően ma nem voltunk partnerei a hazai csapatnak, mindig lemaradtunk egy ütemmel. Az első harmadban nagyon nyitott volt a védekezésünk. Jóval agresszívebben kellett volna játsszunk, de valahogy a fej nem adta ki megfelelő időben a parancsot a testnek, hogy cselekedjen. Úgy gondolom viszont, hogy a vasárnap begyűjtött ponttal elégedettek lehetünk.”

Az első harmad után még kétgólos hátrányban volt a Dunaújváros, végül 5-4-re győzött Brassóban a jégkorong Mol Liga hétfői játéknapján. Az éllovas érsekújváriak Miskolcon szenvedtek 4-2-es vereséget.

Eredmények:

  • Brassói Corona-Dab.Docler 4-5
  • HSC Csíkszereda-FTC 6-3
  • Miskolci Jegesmedvék-Érsekújvár 4-2

    A tabella:

  • 1. Érsekújvár                  26 14   3   3   6 104- 75  51 pont
  • 2. HSC Csíkszereda       26 13   4   1   8  79- 76  48
  • 3. Dab.Docler                 25 13   2   3   7  93- 63  46
  • 4. Ferencváros                 28 11   3   6   8 120-107  45
  • 5. Miskolci Jegesmedvék  27 10   6   2   9  92- 80  44
  • 6. Brassói Corona            28 12   1   4  11  96- 90  42
  • 7. UTE                            26  -   1   1  24  41-134   3

Tekintsék meg a Pál Zoltán csíkszeredai fotós képeiből összeállított galériát.

Kimaradt?