EL: Kolozsvárra marad a Pandurii becsületgyőzelme

Idei európai kupaszereplése utolsó mérkőzésén, a Kolozsvár Arénában kell megszereznie két hét múlva első győzelmét a Pandurii Târgu Jiu csapatának, ugyanis csütörtökön este a Dnipro Dnyepropetrovszk otthonában ez nem sikerült. Az Európa-liga utolsó előtti fordulója után kezd letisztulni a csoportok állása.

A-CSOPORT

Érdekes döntést hozott az El-ben már továbbjutott, de a spanyol bajnokságban bukdácsoló Valencia szerb mestere, Miroszlav Djukics, aki nem pihentette legjobbjait a Swansea elleni idegenbeli mérkőzésre, mondván, jót tenne egy siker a csapat moráljának. A hazaiak nyolc spanyol játékost neveztek a találkozóra, amelyet egy kilencedik, Daniel Parejo gólja döntött el. A találkozó nagy részét végigtámadták a hazaiak, ám egy les miatt tévesen meg nem adott találatig jutottak csak el. A walesieknek így sincs okuk a kétségbeesésre: ha az utolsó körben legalább egy pontot szereznek a St. Gallen otthonában, vagy a Valencia nem kap ki odahaza borzalmas mértékben a Kuban Krasznodartól, a második helyen továbbmennek ők is.

B-CSOPORT

Csoportrangadót rendeztek a B-csoportban, ahol a már továbbjutó Ludogorec Razgrad a PSV-t fogadta. Az eindhovenieknek kellettek volna a pontok, ám Dzsudzsák Balázs korábbi csapata már az első félidőben hátrányba került. Roman Bezjak találata után még reménykedhettek volna a hollandok, de Jeffrey Bruma kiállítása után szinte reménytelen helyzetbe kerültek. Bezjak ráadásul a hajrában megszerezte saját maga és csapata második gólját is. A bolgár csapat ezzel a győzelmével a továbbjutás után a csoportelsőségét is bebiztosította.

A PSV viszont így is kedvező helyzetből várhatja az utolsó kört, amelyben a Csornomorec Odessza ellen ki-ki mérkőzésen döntheti el a továbbjutást. Ráadásul – hiába győzte le az ukrán csapat a Dinamo Zagrebet – mivel az eindhoveniek korábban győztek a Csornomorec otthonában, a döntetlen is elég lenne nekik a továbbjutáshoz az utolsó körben.

C-CSOPORT

Nagyobb teher nélkül lépett pályára Gulácsi Péter és csapata, a Reb Bull Salzburg, amely biztos továbbjutóként utazott Svédországba, az Elfsborg otthonába. Az osztrákok Marco Meilinger révén szereztek vezetést az első félidő végén, amely után már nem született újabb találat, így továbbra is százszázalékosan várhatják a folytatást.Az Esbjerg számára is mindössze annyi tétje volt a Standard Liege elleni mérkőzésnek, hogy a csoportelsőség eléréshez megmaradjon a matematikai esélye. Ennek megfelelően a dánok Mick van Buren révén hamar vezetéshez jutottak, és bár a belgák még egyenlíteni tudtak, a hazaiak támadója tíz perccel a vége előtt ismét betalált, győzelemre vezetve csapatát.

D-CSOPORT

A Wigan a rivális Zulte Waregemmel játszott ki-ki meccset: egy győzelemmel bebiztosíthatták volna továbbjutásukat az angolok, és ennek megfelelően hamar előnybe kerültek Leon Barnett révén, de Thorgan Hazard még az első félidőben egyenlített. Sokáig úgy tűnt, ha nem is harcolják ki a 32 közé lépést, legalább lépéselőnyben maradnak, Junior Malanda azonban másképpen gondolta, és a 88. percben belőtte a vendégek győztes találatát. Az utolsó körben a most már második Zulte a Rubint fogadja, a Wigan pedig a Mariborhoz látogat.

E-CSOPORT

A Fiorentina és a Dnipro már a 4. fordulóban biztosította továbbjutását, ma az dőlhetett volna el, hogy melyikük szerzi meg a csoport első helyét. De nem dőlt el, mivel a számos alapemberük nélkül kezdő firenzeiek gól nélküli döntetlent játszottak a Pacos Ferreira otthonában, a Dnipro viszont könnyedén nyert a Pandurii ellen. Az ukrán csapat így egy pontra megközelítette az olaszt, a két gárda az utolsó fordulóban, az egymás elleni meccsükön dönt majd az első helyről, Firenzében.

F-CSOPORT

Az F jelű négyes legjobbja és legrosszabbja találkozott Bordeaux-ban. A Bundesligában csak botladozó Eintracht Frankfurt 12 ezer német szurkolóval a háta mögött legalább egy pontért és a biztos továbbjutásért utazott Franciaországba, ahol a Girondins-nak az életéért (pontosabban a továbbjutás esélyének megőrzésért) kellett pályára lépnie. Az első félidőben többet tettek a gólért a hazaiak, a másodikban feljavult a Frankfurt, akárcsak a mérkőzés, amelyet a csereként beállt Martin Lanig döntött el a hajrához érve egy szépen kidolgozott frankfurti akció végén. A csoport másik összecsapásán a Maccabi Tel-Aviv megismételte az odavágó eredményét a ciprusi APOEL otthonában, tehát ez a mérkőzés is gól nélküli döntetlenre végződött.

Az Eintracht újabb győzelmével és 12 pontjával bebiztosította továbbjutását és csoportelsőségét is, a Bordeaux már az utolsó játéknap eredményeitől függetlenül elbúcsúzott az Európa-ligától. A Maccabi Tel-Aviv Cipruson szerzett egy pontjával nagy lépést tett a továbbjutás felé, de az APOEL szerencsés hajrával az utolsó körben még pontszámban beérheti és jobb gólkülönbséggel megelőzheti az izraeli együttest.

G-CSOPORT

Mérgesek vagyunk rájuk az otthoni vereség miatt – mondta a Genk–Dinamo Kijev csoportrangadó előtt az ukránok sztárja, Andrij Jarmolenko, aki a lehető legjobb stresszoldást választotta, mert egy korai góllal vezette le dühét. Köteles László a szokásosnál is jobban mérgelődhetett a találat után, mert Jarmolenko első lövését minden bizonnyal elérte volna, de védője, Serigne Mbodji blokkolta a labdát, amely visszakerült a feladóhoz, és annak már csak az üres kapuba kellett gurítania.

A magyar kapus lemaradt az első félidőben Miguel Veloso bombájáról (de a léc kisegítette), majd Oleg Huszev tekerését sem érte el (szerencséjére a lövés elkerülte a kaput), mégis boldogan simogathatta meg hajcsatjait az öltözőbe menet, mert ekkora már fordított csapata. Jelle Vossen előbb értékesítette a Jevgen Hacseridi által teljesen fölöslegesen összehozott büntetőt, majd tökéletesen kiszolgálta egy fejessel Bennard Kumordzit, végül a csereként beállt Benjamin De Ceulaer sodort vállal a kapuba egy szögletet (3–1).

A pihenő után fegyelmezetten, lelkesen védekezett a Genk, és veszélyes kontrákra is maradt ereje, de összességében szürke, sarabolós futballt hozott a második félidő. Győzelmével biztosan csoportelső a Genk, a kijevieknek a másik mérkőzésen a Thunt legyőző osztrák Rapid Wien ellen odahaza nem szabad kikapniuk a záró körben, és akkor továbbjutnak ők is.

H-CSOPORT

A vártnál nehezebb dolga volt a csoportot vezető Sevillának: a spanyolok hazai pályán sovány 1–1-es döntetlenre végeztek a portugál élvonalban edződő Estoril ellen. A találkozó első góljára nem kellett sokat várni, ugyanis Kévin Gameiro már a hetedik percben megszerezte a vezetést a hazaiaknak, ám hogy ez ne győztes találat legyen, Gerso Fernandes a 90. percben gondoskodott, döntetlenre mentve a mérkőzést. A Sevilla már mindenképpen továbbjutott, csak az a kérdés, hogy első vagy második helyen.

A csoport másik mérkőzésén életben tartotta továbbjutási esélyeit a Freiburg, miután az eddig veretlen Liberec otthonában tudott diadalmaskodni az ötödik fordulóban. A vendégek győzelmet érő két találatát Matthias Ginter a 23. illetve Francis Coquelin a 73. percben szerezte. A csehek a végén ugyan még szépítettek Serhij Rybalka révén, ám ez a lényegen már nem változtatott, a németek győzelmükkel beérték pontszámban ellenfelüket.

I-CSOPORT

A csoport éléről várta a fordulót a hazája bajnokságában csak vergődő (egészen pontosan sereghajtó) Betis, és abban a tudatban léphetett pályára a Lyon otthonában, hogy egy győzelemmel biztos csoportelső lehet. Erre azonban nem sok esélye volt a végig a hazaiak által végig dominált mérkőzésen, amelyen sok elpocsékolt helyzetet követően a második félidő derekán két cserejátékos, Gourcuff és Gomis hozta össze az egyetlen és mindent eldöntő gólt (utóbbi talált a hálóba).

A csoport másik – szintén gólszegény – mérkőzésén a Vitória Guimares hazai könnyed győzelmét nem tudta megismételni Horvátországban, egy kiegyenlített összecsapáson 0–0-ra végzet Rijeka otthonában, ami az ötödik forduló után (a győzelmével) csoportelső Lyon és a második helyre visszaesett Betis biztos továbbjutását eredményezte. Az első és a második helyről az utolsó kör dönt.

J-CSOPORT

A Trabzonspor még egy 1–0-s vereséggel is bebiztosította volna továbbjutását, a török csapat azonban nem bízta a véletlenre a dolgot, és gólzáporos győzelemmel örvendeztette meg híveit. Florent Maloudáék bő egyórányi játék után már 3–0-ra vezettek, és bár a ciprusiak 3–2-re felzárkóztak, Olcan Adin harmadik gólja mindent eldöntött. Az Apollon először szerepel valamelyik európai kupasorozat csoportkörében, mai vereségével eldőlt, hogy ennél tovább nem jut idén. A Legia–Lazio találkozó előtt 120 római szurkolót őrizetbe vettek Varsóban, ők a rácsok mögött tudhatták meg, hogy csapatuk 2–0-ra nyert, és szintén továbbjutott csoportjából. A lengyel alakulat az utolsó kör előtt pont nélkül szerénykedik.

K-CSOPORT

A korábbi meccsen ugyan csak ikszelt az Anzsi a Sheriffel, de ezzel is bebiztosította a második helyét, míg a Tottenhamnek a csoportelsőséget. A londoniaknak a kemény időjárással is meg kellett küzdeniük Norvégiában, és a 63. percben Vlad Chiriches lövése után egy öngóllal szereztek vezetést. Moussa Dembelé bő tíz perccel később állította be a végeredményt.

L-CSOPORT

A két éllovas egyaránt nyerni tudott, ezzel pedig el is dőlt a két továbbjutó kérdése. A korábbi meccsen a PAOK 2–0-ra győzött a Sahtyor Karagandi otthonában. Az 54. percben a görög együttes spanyol légiósa, Lucas talált a hálóba távolról, majd a hajrában Szteliosz Kiciu állította be a végeredményt. Az AZ Alkmaar szintén kettővel nyert, a hollandok a Maccabi Haifát múlták felül.

EURÓPA–LIGA, CSOPORTKÖR,5. FORDULÓ

A-CSOPORT

  • Kubany Krasznodar (orosz)–St. Gallen (svájci) 4–0
  • Swansea (walesi)–Valencia (spanyol) 0–1

B-CSOPORT

  • Ludogorec (bolgár)–PSV (holland) 2–0
  • Csornomorec (ukrán)–Dinamo Zagreb (horvát) 2–1

C-CSOPORT

  • Elfsborg (svéd)–Salzburg (osztrák) 0–1
  • Esbjerg (dán)–Standard Liege (belga) 2–1

D-CSOPORT

  • Rubin Kazany (orosz)–Maribor (szlovén) 1–1
  • Wigan (angol)–Zulte Waregem (belga) 1–2

E-CSOPORT

  • Dnipro (ukrán)–Pandurii (román) 4–1
  • Pacos Ferreira (portugál)–Fiorentina (olasz) 0–0

F-CSOPORT

  • Bordeaux (francia)–Eintracht Frankfurt (német) 0–1
  • APOEL Nicosia (ciprusi)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 0–0

G-CSOPORT

  • Genk (belga)–Dinamo Kijev (ukrán) 3–1
  • Rapid (osztrák)–Thun (svájci) 2–1

H-CSOPORT

  • Sevilla (spanyol)–Estoril (portugál) 1–1
  • Liberec (cseh)–Freiburg (német) 1–2

I-CSOPORT

  • Rijeka (horvát)–Guimaraes (portugál) 0–0
  • Lyon (francia)–Betis (spanyol) 1–0

J-CSOPORT

  • Legia Warszawa (lengyel)–Lazio (olasz) 0–2
  • Trabzonspor (török)–Apollon Limassol (ciprusi) 4–2

K-CSOPORT

  • Anzsi Mahacskala (orosz)–Sheriff (moldovai) 1–1
  • Tromsö (norvég)–Tottenham (angol) 0–2

L-CSOPORT

  • Sahtyor Karagandi (kazah)–PAOK (görög) 0–2
  • AZ (holland)–Maccabi Haifa (izraeli) 2–0

Kimaradt?