Davis-kupa: megőrizték a salátástálat a csehek

A tavalyi, spanyolok elleni ütközethez hasonlóan ezúttal is Radek Stepánekre maradt a feladat, hogy megnyerje a Davis-kupa-finálé mindent eldöntő, ötödik mérkőzését, ő pedig ezúttal sem roppant össze a teher alatt: 6:3, 6:1, 6:1-re verte meg a szerb Dusan Lajovicsot, így Csehország megvédte tavaly megszerzett címét.

Egy gémig bizakodhattak a szerbek a mindent eldöntő meccsen. Az életében addig még közel ekkora tétért sem játszó Dusan Lajovics nagyon jól kezdte a meccset, és mindjárt az elején ellopta ellenfele adogatását. Ezzel azonban csak a Stepánek trikóján feszítő cseh oroszlán bajuszát sikerült megcibálnia, és fel is ébresztenie. A cseh veterán villámgyorsan fordított három egyre, majd pillanatok alatt begyűjtötte az első szettet (6:3) is.

Tavaly egy gémmel többet veszített a Nicolás Almagro elleni sorsdöntő csata nyitó játszmájában, de nemcsak ez volt a különbség... Míg akkor Prágában egy szőke teniszező, Nicole Vaidisová szorított neki a lelátóról, most Belgrádban a helyszínen nem, csak a Twitteren keresztül biztatta új párja, egy másik szőke teniszező, Petra Kvitová. A vége viszont ugyanaz lett: Stepánek könnyedén elbánt Lajoviccsal (6:3, 6:1, 6:1), aki Viktor Troicki eltiltása és Janko Tipszarevics sérülése miatt kaphatott szerepet egy ilyen fontos meccsen. Bár a Davis-kupában láttunk már nagyobb csodákat az ő esetleges győzelménél, ezúttal a Belgrád Arénában szurkoló 14 ezer szerb legnagyobb bánatára Stepánek és a csehek vitték haza a trófeát.

Henri Cochet (1927, 1929, 1931) és Fred Perry (1933, 1936) után ő a harmadik játékos, aki legalább kétszer meg tudta nyerni a Davis-kupa döntő ötödik meccsét.

Kapcsolódók

Kimaradt?