Városi rivális nélkül marad a CFR, az U Buzăuba költözik

 Csőstől szakad a baj a kolozsvári U szurkolóira: alig egy nappal azután, hogy a városi rivális CFR 1907 harmadik alkalommal kvalifikálta magát a Bajnokok Ligájába, az egyetemi klub vezetősége bejelentette, a szezon végéig Buzăuba költözteti a csapatot.mars ucluj09

A döntést Anamaria Prodan, az U menedzsere jelentette be csütörtökön Bukarestben, miután hivatalosította a stadionváltást a Román Labdarúgó-szövetségnél (FRF).prodan

Prodan egy jó ideje már fenyegetőzik azzal, hogy elköltözteti az U-t Kolozsvárról, hiszen - mint nyilatkozta - mind a városvezetés, mind pedig a vállalkozók csak ígérték a segítséget. Korábban szóba jött Beszterce és Craiova is mint az U új otthona. Ez utóbbit azután vetették el, hogy az oltyán szurkolók vehemensen tiltakoztak erdélyi testvéregyesületük megtelepedése ellen.

Az U költözésével labdarúgócsapat nélkül marad a Sétatéren tavaly felépített vadonatúj 30 ezer férőhelyes stadion. Buzăuban 18 ezres létesítmény várja az egyetemistákat.517068-gloria-buzau

Kimaradt?