Liga 1: a Dinamo legyőzésével már a 6. helyen a CFR
Rég nem tapasztalt „magaslati levegőt” szívhat a Kolozsvári CFR a labdarúgó Liga 1 14. fordulója után, ugyanis a pénteki Dinamo elleni 1-0-s győzelemnek köszönhetően felkapaszkodott a tabella 6. helyére. A rangsort továbbra is a az immár három mérkőzéssel kevesebbet lejátszó Bukaresti Steaua vezeti az ugyancsak egy elmaradt mérkőzéssel rendelkező Astra előtt.
Amint a 14. forduló beharangozójában is írtuk, az etap egyik rangadóját a Fellegváron rendezték, ahol a két, szebb időket is megért csapat feszült egymásnak. Az idén hullámzó teljesítményt bemutató CFR és Dinamo közül talán a Petre Grigoras keze alatt mintha magára találó vasutasoknak sikerül jobban az őszi szezon hajrája, a CFR az utóbbi 5 forduló mindegyikében pontot vagy pontokat tudott szerezni.
Így volt ez a hétvégén is, amikor a vasutasok már a 9. percben előnyhöz jutottak Mihai Costea révén. Az oltyán csatár nagyon jó érzékkel indult meg Vasile Maftei mélységi indítására és a kifutó Balgradea mellett finom bokával gurította a vendégek kapujába a labdát.
Az eredmény alakulására két fontos – vitatható és következésképpen vitatott is – döntést hozott a biro: előbb Tucudean és Djokovic ütközésénél továbbot intett (mindkét játékos odarúgott), majd Ionut Rada ámokfutását piros lappal „díjazta”.
A félóra után megfogyatkozott házigazdák derekasan állták a sarat, a védekező középpályásaik és hátsó alakzatuk munkájának köszönhetően Felgueirasnak csak kétszer kellett parádéznia.
A forduló második rangadóját hétfő este rendezik a Brassóban, ahol a város két csapata először méri össze tudását az első osztályban.
Liga 1 , a 14. forduló eredményei
- Săgeata-Astra 3 – 4
- FC Vaslui-Petrolul 1-1
- Kolozsvári CFR-Dinamo 1-0
- FC Botoşani-Ceahlăul 0-1
- Viitorul-Pandurii 0-1
- Szászmedgyesi Gaz Metan-Concordia 1-0
- Temesvári Poli- Oţelul 1-0
- Brassói Corona-Brassói FC 1-2