A Real Madrid nyerte a Spanyol Szuperkupát

A Real Madrid nyerte a labdarúgó Spanyol Szuperkupát, miután a szerdai visszavágón hazai környezetben 2-1-re legyőzte az ősi rivális FC Barcelonát.hi640

Hatalmas iramban kezdett a Real Madrid, ennek pedig korán meg is lett az eredménye. Igaz, Higuaín 11. percben szerzett vezető góljához kellett a Barcelona színeiben századik alkalommal pályára lépő Mascherano hatalmas hibája is. Nem sokkal később a katalánok másik belső védője, Piqué is rendkívül bizonytalan volt, ezt pedig ezúttal Ronaldo használta ki. Ezt követően még nehezebb helyzetbe került a vendég alakulat, ugyanis az utolsó emberként szabálytalankodó Adrianót kiállította a játékvezető.

José Mourinho együttese ezt követően rengeteg helyzetet elpuskázott, el is dönthette volna a találkozót és a kupa sorsát is, ám ezek a lehetőségek kimaradtak. A félidő utolsó percében érkezett Messi és egy parádés szabadrúgásgóllal nyílttá tette az összecsapást. Ez volt a legutóbbi három Aranylabda-szavazáson diadalmaskodó 25 éves argentin klasszis pályafutásának 15. gólja az El Clásicókon, ezzel megelőzte az örökrangsorban Puskás Ferencet, César Rodríguezt és Francisco Gentót. Ebben a rangsorban jelenleg Raúllal holtversenyben a második, a listát 18 találattal a legendás Alfredo Di Stéfano vezeti.messi

A fordulást követően az emberhátrányban lévő Barcelona átvette az irányítást, és sokkal többet birtokolta a labdát, igaz, a Real nem is igazán erőltette a támadásokat, inkább a kontrákra rendezkedett be. Egy ilyen gyors ellentámadás végén Higuaín el is dönthette volna az összecsapást, de csak a kapufát találta el.

A hajrában már nem változott az eredmény, így a Real Madrid - miután az első mérkőzésen 3-2-re kikapott - idegenben lőtt góljainak köszönhetően elhódította a trófeát, története során 9. alkalommal.

Ez volt a 221. El Clásico, a győzelmeket tekintve 88-87-re vezet a Real, emellett 46-szor született döntetlen.

Kimaradt?