Igaz, hogy csak hosszabbításban, de győztek az erdélyi cssapatok

Ötödik alkalommal nézett egymással farkasszemet a HSC Csíkszereda és a Dunaújvárosi Dab.Docler a 2013/2014-es idényben. Korábban a HSC csak megszorítani tudta Dunaújvárost, legyőznie eddig nem.

Mindkét gárda az egymás elleni mérkőzést megelőzően vereséget szenvedett, így várni lehetett, hogy mindkettő javítani szeretne. Ennek megfelelően iramosan kezdtek a csapatok. Az első percekben valamivel aktívabbak voltak a vendégek, aminek köszönhetően a 3. percben, emberelőnyben, Somogyi mattolta Ruczujt. Támadásban maradtak vendégek, de a csíki hálóőr több alkalommal is életben tartotta csapatát. A harmad második felére felébredt a hazai gárda és átvette a játék irányítását. Jöttek is a helyzetek. A 14. percben előbb Hruby egyenlített egy kékvonalas lövéssel, emberelőnyben, majd két percre rá Molnár Zsombor lőtt Sevela füle mögé, beállítva az első harmad eredményét.

A második játékrészben pörgős, kemény mérkőzést láthatott a hazai közönség. Helyzetek mindkét oldalon akadtak. A legnagyobbakat a hazaiak hagyták ki a harmad vége felé, amikor Becze és Hruby is egy az egyben Sevelával ziccert vétettek.

Az utolsó játékrészben a vendégek kezdeményezőbben léptek fel, de Ruczuj újfent a helyén volt. Az 53. percben Gröschl buta, majd Huba kiállítása nyomán kettős előnyhöz jutott a hazai csapat. Ekkor eldönthették volna a mérkőzés végkimenetelét a HSC, de Gál Sándor tanítványai elszórakozták a lehetőséget. Innen talpra álltak a vendégek. Előbb másfél perccel a vége előtt lejött Sevela, de korongot szerzett a HSC és Huba csak szabálytalanság árán tudta megakadályozni a gólhelyzetet. Hátrányba kerültek a vendégek, de Lundh újra kockáztatott és újfent lehozta Sevelát. A vakmerőség be is vált és kilenc másodperccel a vége előtt Szappanos egyenlített. A hazaiak vitatták a gól érvényességét mivel szerintük Szappanos rúgta a korongot. Ennek ellenére a játékvezetők megadták a gólt.

Jöhetett a hosszabbítás, amely során másfél percig még előnyben játszhatott a HSC. Nem kellett azt végigjátszódják, mivel Hruby óriási bombagóllal köszönt be Sevelának.

A találkozón a hasmenéssel küszködő Marek Curilla nem lépett pályára, aki még könyék sérüléssel is küszködik. Továbbá Stanislav Kozuch is harcképtelenné vált közel két hétre. A szlovák hálóőrnek a belső térdszalagok húzódtak meg a bal lábában.

Eredmények

  • Érsekújvár-Miskolci Jegesmedvék 5-2
  • Brassói Corona-FTC 3-2 - hosszabbítás után
  • HSC Csíkszereda-Dab.Docler 3-2 - hosszabbítás után

    A tabella:

  • 1. Érsekújvár                   19 11   1   3   4  80-57  38 pont
  • 2. Dab.Docler                  19 10   2   2   5  76-49  36
  • 3. Brassói Corona            20 10   1   4   5  66-59  36
  • 4. Miskolc                       21  7   6   1   7  76-67  34
  • 5. Ferencváros                 21  7   2   5   7  89-84  30
  • 6. HSC Csíkszereda        19  7   4   1   7  54-57  30
  • 7. UTE                            19  -   1   1  17  29-97   3

Kimaradt?