Kialudt az olimpiai láng, újra be kellett gyújtani

Kínos eset történt a téli olimpiai láng Moszkvába érkezésekor, az egyik futó kezében kialudt láng a Kremlnél, újra be kellett gyújtani.

A láng fogadása látványos körítésben zajlott az orosz fővárosban, az eseményt élő adásban közvetítette az állami hírtelevízió. A lámpásban őrzött lángot a Moszkva környéki vnukovói repülőtéren fogadták, és a küldöttség motorosokkal kísért buszkonvoját ezrek köszöntötték a Vörös térre vezető főútvonalon.

Az orosz főváros központi terén Vlagyimir Putyin államfő gyújtotta meg a fáklyát, és adta át a műkorcsolyázó párosnak, Lina Fjodorovának és Makszim Miroskinnak. A kínos eset akkor történt, amikor a hatvanas évek úszóbajnoka, Savars Karapetjannak vitte a fáklyát.

Az egykori sportoló jelezte, hogy baj van, miközben futott tovább, aztán egy fekete kabátos férfi sietett segítségére, egy öngyújtóval élesztette újra a lángot. Az eset után a szocsi olimpia szervezőbizottságának vezetője azt mondta, az esetnek nincs nagy jelentősége, az embereknek sem kell különösebb jelentőséget tulajdonítani a történteknek. Hozzátette, a fáklya szelepével volt probléma, ezért aludhatott ki a láng. A Vörös téren begyújtott lángnak nem esett baja.

Az olimpiai láng hatalmas utat jár be Oroszországban, 65 ezer kilométert tesznek meg vele. A fáklyás futás Moszkvából hétfőn indul, az első vivők között ott lesz Irina Rodgyina háromszoros olimpiai bajnok jégtáncos és Albert monacói herceg is. A láng 123 nap múlva, 2014. február 7-én ér Szocsiba, a téli játékok helyszínére, ahol aznap kezdődik a program

A fáklyavivők 14 ezren vannak, emellett 30 ezer önkéntes vesz részt a staféta lebonyolításában. A lángot nem csak futva, hanem orosz trojkán, hőlégballonon is vinni fogják, lemerülnek vele a Bajkál-tóba, és felviszik az Elbruszra, Európa legmagasabb pontjára. Azzal a fáklyával, amellyel meggyújtják majd február 7-én Szocsiban az olimpiai stadionban a lángot, a Nemzetközi Űrállomás orosz legénysége fog űrsétát tenni.

A fáklyát szeptember 29-én gyújtották meg a görögországi Olümpiában, onnan kétezer kilométeres úton jutott el Athénba, ahol a Panathinaikosz-stadionban Szpirosz Kapralosz, a Görög Olimpiai Bizottság elnöke adta át a Dmitrij Kozak orosz miniszterelnök-helyettes vezette küldöttségnek.

Kapcsolódók

Kimaradt?