MOL Liga: hárommeccses turnéra indultak az erdélyi csapatok

Második idegenbeli túrájára indult el a HSC Csíkszereda és a listavezető Brassói Corona jégkorongcsapata.

Nehéz hétvége elé néz a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata a MOL Ligában. Gál Sándor tanítványai sorban a HC Érsekújvárral, az Újpesti TE-vel és a Dunaújvárosi Dab.Doclerrel mérkőznek meg idegenben.

Gál Sándor legénysége mindhárom ellenféllel találkozott már az idei szezonban. Az Érsekújvárral és az Újpesttel hazai környezetben találkoztak. Mindkét gárdát sikerült legyőzniük: előbbieket 4–1-re, míg utóbbiakat 6–1-re. A Dunaújváros ellen a mérleg már negatív. A két találkozó alatt a csíki csapat egy pontot tudott szerezni. Az egy pontot a hazai 4–3-as hosszabbítás után elszenvedett vereséget követően szerezték. A második mérkőzés egy hatalmas kisiklás volt, amelyen nyolcgólos vereséget szenvedett a gárda.

A sérülések miatt szűkös kerettel utazott el a kiszállásra a HSC. Nem tartott a csapattal Tranca Daniel, Becze Tihamér, Papp Szabolcs és Bíró Ottó. Előbbi három még sérült, míg utóbbi még lábadozik a múlt idényben összeszedett sérülését követően és a szakvezetés még nem nagyon meri erőltetni, bár az idén már több mérkőzésen is szóhoz jutott. A csapat javítana az idegenben megszerzett pontok átlagán, hiszen az eddigi négy mérkőzésen két pontot szereztek a csíki fiúk.

„Borzasztóan nehéz három mérkőzés elé nézünk. Egyelőre csak az első mérkőzésre koncentrálunk, tehát a pénteki Érsekújvár ellenire. Szeretnénk legalább 5-6 pontot szerezni a hétvége során. Ha ez meglenne, akkor jobb helyzetbe kerülnénk, de természetesen a győzelem céljával állunk fel minden mérkőzésre. A legutóbb két győztes mérkőzés jót tett a fiúknak.” – nyilatkozta Gál Sándor.

A hétvégi műsor

Péntek

  • HC Érsekújvár – HSC Csíkszereda (19)
  • Dunaújvárosi Dab.Docler – Brassói Corona (19)
  • Ferencvárosi TC – Újpesti TE (20)

Vasárnap

  • Miskolci Jegesmedvék – Brassói Corona (19)
  • HC Érsekújvár – Dunaújvárosi Dab.Docler (19)
  • Újpesti TE – HSC Csíkszereda (19.30)

Hétfő

  • Dunaújvárosi Dab.Docler – HSC Csíkszereda (19.30, Digi Sport HU)
  • Újpesti TE – Miskolci Jegesmedvék (19.30)
  • Ferencvárosi TC – Brassói Corona (20)

Kimaradt?