A Barcelona nyerte az El Clásico első felvonását

A kupagyőztes FC Barcelona hazai környezetben 3-2-re legyőzte a bajnok Real Madridot a labdarúgó Spanyol Szuperkupa-döntő első, csütörtöki mérkőzésén.messi

Az első félidőben hatalmas mezőnyfölényben futballozott a Barcelona, ugyanakkor nem tudott komoly helyzetet kialakítani az ősi rivális ellen. A fővárosiak gyakorlatilag teljesen veszélytelenek voltak.

Nem sokkal a fordulást követően szinte a semmiből szerzett vezetést a Real Madrid: az addig „észrevehetetlen” Ronaldo egy szöglet utáni fejesből volt eredményes. Ugyanakkor a Barca Pedro révén egy percen belül válaszolt, így minden kezdődhetett előröl.

A 69. percben Iniesta tört be Ramos mellett a 16-oson belülre, de válogatottbeli csapattársa felrúgta. A büntetőt Messi magabiztosan értékesítette. Nem sokkal később ismét Iniesta volt az egyik főszereplő, hiszen egy fantasztikus szóló után Xavit szolgálta ki mesterien, akinek nem okozott gondot a kapuba passzolni. Ezzel el is dőlt a mérkőzés, de a párharc nem, ugyanis Valdes a 85. percben elszórakozott egy hazaadást, Di María gólja pedig nyílttá tette a visszavágót.mou-tito

Összességében ez volt a 220. El Clásico, sikerével a Barcelona 87-87-re egyenlített a győzelmeket tekintve, emellett 46-szor született döntetlen. A mostani párharc visszavágóját jövő szerdán rendezik.

Kimaradt?