MOL Liga: itthon kötelező a pontszerzés az anyaországiak ellen

Nehéz hétvége elé néz a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata a MOL Ligában, hiszen Gál Sándor tanítványai a Miskolci Jegesmedvéket, illetve a nyár folyamán megerősödött Ferencvárosi TC gárdáit látják vendégül.

A csíki csapat az elmúlt időben bár jól játszott, a győzelmek nem akartak jönni. A hétvégén megadatik a lehetőség a javításra, ami a pontokat illeti, hiszen a játékkal nincs gond. Gál Sándor vezetőedző problémáját ugyanakkor növeli, hogy három alapjátékosára – Tranca Daniel, Papp Szabolcs és Becze Tihamér – nem számíthat, akik a közelmúltban lesérültek. Ez a tény újfent azt hozza maga után, hogy a vezetőedző át kell alakítsa még jobban a sorokat. A csapat trénere viszont bízik abban, hogy a nehéz pillanatokban a szurkolók ki tudják segíteni a csapatot.

Két olyan ellenféllel mérkőzik meg a csíki gárda, akikkel már korábban játszottak. A Miskolctól egy jó mérkőzésen vereséget szenvedtek, míg a Ferencvárost hosszabbítás után legyűrték Budapesten a fiúk.

„A sérülések miatt új sorokat kell kialakítsunk. Annyi játékosunk van amennyit a bírói lapra fel lehet írni. Ettől függetlenül komolyan készültünk az elmúlt időben és bízunk a sikerben. Mindkét gárda legyőzése kemény dió lesz, hiszen jó idegenlégiósaik vannak, akik a gólok zömét ütik. Jól is játszanak, ambíciós gárda mindkettő, de nem verhetetlenek. A Miskolc, a Fradi, mi és még egy gárda küzdünk a harmadik negyedik helyért, ami miatt fontosabb is ez a két mérkőzés. Remélem minél többen jönnek ki szurkolni nekünk, hiszen nagy szükségünk van most erre. Az elmúlt időben úgy vettem észre, hogy hazai környezetben jobban játszunk, holott régebb pont fordítva volt. Kötelező hoznunk mindkét meccset.” – nyilatkozta Gál Sándor a HSC vezetőedzője.

A hétvégi műsor

Péntek

  • HC Érsekújvár – Újpesti TE (19)
  • HSC Csíkszereda – Miskolci Jegesmedvék (19)
  • Brassói Corona – Ferencvárosi TC (19, Digi Sport)

Vasárnap

  • HSC Csíkszereda – Ferencvárosi TC (18)
  • Brassói Corona – Miskolci Jegesmedvék (19)

Hétfő

  • Dunaújvárosi Dab.Docler – HC Érsekújvár (19, Digi Sport HU)

Kimaradt?