Serena Williams maradt a US Open trónján

Azarenka a pályafutása egyik, ha nem a legfájóbb vereségét szenvedte el a US Open tavalyi döntőjében, hiszen 2:6, 6:2, 5:3-ra vezetett, ám végül mégis Serena Williams örülhetett. Most újra nagy csatára kényszerítette ellenfelét, ám győzni ezúttal sem tudott.Női egyesben Serena Williams nyerte meg a US Opent, miután a döntőben – csakúgy, mint tavaly – legyőzte a fehérorosz Viktorija Azarenkát. Az amerikai világelső 7:5, 6:7, 6:1-re diadalmaskodott.

Az erős szél a mérkőzés elején nagyon zavarta Serena Williamst, ám viszonylag hamar megbékélt a körülményekkel – amelyek javultak is közben –, így tartani tudta a lépést ellenfelével. Azarenkának ugyanez nem sikerült 5:4-es vezetése után, sorozatban öt játékot bukott el, így 7:5, 2:0-s hátrányban találta magát.

A második szettben 3:1-nél három kettős hibával bukta el újra az adogatását, ezzel Serena kettős brékelőnybe került. Nem tudott azonban élni a lehetőséggel, kétszer is szerválhatott a győzelemért, de Azarenka kiharcolta a rövidítést, amelyet aztán 3–1-ről fordítva 8–6-ra megnyert.

A döntő játszma hasonló forgatókönyv szerint alakult, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy ekkor már nem tékozolta el előnyét Williams. Azarenka mindent megpróbált, de ez is kevés volt, idén is neki kellett gratulálnia ellenfelének a döntő után.

Serena Williams pályafutása 17. egyéni Grand Slam-trófeáját gyűjtötte be, a US Openen az ötödiket (1999, 2002, 2008 és 2012 után).

US OPEN, NEW YORK (34 300 000 dollár, kemény pálya)

NŐI EGYES, DÖNTŐ

  • Serena Williams (amerikai, 1.)–Viktorija Azarenka (fehérorosz, 2.) 7:5, 6:7 (6–8), 6:1

 

Kimaradt?