Victor Pițurcă megdicsőült, Egervári Sándor sajnálkozott

Egyformán kifejezéstelen arccal állt a sajtó elé Egervári Sándor és Victor Pițurcă, magyar illetve román szövetségi kapitány a bukaresti Nemzeti Arénában megrendezett vb-selejtező után, amely a hazai csapat kiütéses, 3-0-ás győzelmével zárult. A magyar kapitány sajnálta a lelátón síró szurkolókat, a román tréner pedig köszönetet mondott a csapatát győzelemre vivőknek.  

"Sajnos nem tudtuk megvalósítani azt, amire készültünk. Nyílván ehhez kellett egy korai, egyéni hibából kapott gól. A román csapat minden szempontból jobb volt, gratulálok a győzelmükhöz" - kezdte értékelését Egervári Sándor. Hozzátette: a románok lényegesen jobban játszottak, mint Budapesten.

Egy provokatív kérdésre válaszolva a magyar szövetségi kapitány kifejtette, nem szeretne magyarázkodni, ezért nem is szeretné kibontani a vereség okait. Ennek ellenére megjegyezte, néhány játékosa még nem lépett pályára ilyen hangulatban. "A második gól lélektanilag súlyos csapást mért ránk" - fogalmazott.

A tapssal fogadott Victor Pițurcă román szövetségi kapitány azzal hárította el a sajtósok fogadtatást, hogy szeretné, ha a keddi, Törökország elleni mérkőzés után is megérdemli az elismerést.

"Ezzel a győzelemmel közelebb kerültünk a második helyhez. Mondhatni tökéletes játékot mutattunk be, három gólt lőttünk, egyet sem kaptunk. Valószínűleg, ha sikerül győznünk a törökök ellen, akkor 90-95%-ban bebiztosítottunk második, pótselejtezőt érő helyünket" - jelentette ki..

Pițurcă megköszönte a közönség biztatását, de értetlenségét fejezte amiatt, hogy a galeri egy része szájára vette Mircea Sandu, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnökének a nevét. "A mérkőzés alatt nem figyelek a lelátókra. Ez előnyömre is szolgál, ugyanis azt se hallom, amikor a távozásomat kérik" - tette hozzá. Azt is megtudhattuk, hogy azért bízta a csapatkapitányi szalagot a múlt héten a Tottenhamhoz igazolt Chiricheșre, mert őt tartja a legértékesebb román játékosnak.

Pițurcát meglepte Észtország és Hollandia 2-2-s döntetlenje. Hangsúlyozta, hogy ez a mérkőzés is mutatja, minden összecsapást komolyan kell venni. "Ha mi jártunk volna így, akkor a fejemet és a játékosaim fejét követeltétek volna" - szúrt oda a sajtónak.

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?