Jenei Imre attól tart, hogy balhés meccs lesz

Kiegyensúlyozott mérkőzésre, parázs hangulatra és román győzelemre számít Jenei Imre a pénteki Románia–Magyarország világbajnoki selejtezőn. A román és a magyar labdarúgó válogatott volt szövetségi kapitánya ugyanakkor elmondta a maszol.ro-nak, kissé tart is attól, hogy elszabadulnak a magyarellenes indulatok.

Mire számítsunk?

Azt gondolom, hogy nagyon kiélezett lesz a mérkőzés, mindkét csapat szeretne továbbjutni vagy legalább megszerezni az esélyt arra, hogy második helyről ki-ki mérkőzést játszhasson a vb-re való kijutásért. Engem egy kicsit zavar – de hát kit érdekel, hogy engem mi zavar -, hogy a román-magyar versengés nem korlátozódik a sportra, hanem a politika is begyűrűzött. Mindezek mellett úgy gondolom, hogy a meccsre kilátogató 50 ezer néző ad majd egy olyan pluszt a hazai csapatnak, ami a győzelemhez kell.

Ezek szerint román győzelemre számít?

Otthon játszanak, a hazai pálya 50 ezer néző előtt erősen tudja befolyásolni a játékot.

Hol dől el a meccs, mi lehet az a tényező, ami egyik vagy másik oldalra billentheti a mérkőzést?

Először is nagyon számít, hogy milyen napot fognak ki a csapatok, hiszen az erőviszonyokat eléggé kiegyensúlyozottnak látom. Talán a románok egy kicsit technikásabbak. Nagyon fontos lesz az első negyedóra, ugyanis a hazai támadások ekkor még a közönség adta lendületből is építkeznek. Amennyiben a románok ezt nem tudják meglovagolni, akkor akár ellenük is fordulhatnak a nézők.

Ha lebontanánk posztokra a két csapatot, akkor hogyan látja, mi az egyiknek az erőssége, mi a másiknak a gyengesége?

Szerintem a magyar válogatottnak a védelme jelenleg nem a legmagabiztosabb, de Pițurcă sem számíthat a leggólerősebb csatáraira, improvizálnia kellett.

Lehet majd ebből a mérkőzésből messzemenő következtetéseket levonni arra vonatkozóan, hogy hol áll a két ország focija?

Lehet ilyenszerű analízis készíteni, de nem biztos, hogy valós képet kapnánk az erőviszonyokról. Ahhoz több mérkőzést kellene játszania a két nemzeti együttesnek, a klubok is össze kellene, hogy mérjék erejüket.

Karrierje során számos alkalommal kellett magyar csapatok ellen kiállni. Milyen érzés volt?

Nem volt nagyon kellemes élmény, de én mindig nyerni akartam és nyertem is. Mi erdélyi magyarok nagyon nehéz helyzetben vagyunk ilyenkor.

Ott lesz-e a Nemzeti Arénában?

Nem megyek el. Meghívott ugyan Mircea Sandu, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke, de túl nagy a távolság Váradról.

Egy tippet esetleg?

Ne kérjen tőlem ilyent, nagyon nehéz. Én azt szeretném, ha szép játékot láthatnánk és a jobbik csapat szerezne előnyt arra, hogy a selejtezőcsoport második helyezettjeként play-off mérkőzést játszhasson a brazíliai vb-n való részvételért.

Most nagyon feszült a viszony a két ország között, számít-e arra, hogy erőteljesen magyarellenes lesz a hangulat, esetleg összeverekednek a szurkolók?

Nagyon remélem, hogy nem, de megtörténhet, mert mi ahelyett, hogy közelednénk, egyre távolodunk a civilizált világtól.

Ponta: adjunk leckét európai viselkedésmódból. Felhívást intézett szerdán Victor Ponta miniszterelnök hazája futballszurkolóihoz, hogy "adjanak leckét" európai viselkedésmódból a Románia-Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtező alkalmából, és reményét fejezte ki, hogy nem lesznek "sovén és idegengyűlölő" megnyilvánulások a pénteki meccsen. Ponta a kormányülésen, annak első, a sajtó számára nyilvános részében beszélt a péntek esti mérkőzésről, amelyet Bukarestben a Nemzeti Arénában rendeznek. A kormányfő szerint a román rendőrség és csendőrség készen áll, hogy a találkozóra a megfelelő biztonsági intézkedések mellett, "törvényes és normális" keretek között kerüljön sor.

Kapcsolódók

Kimaradt?