Jelentősen rontott BL-esélyein az otthon ikszelő Steaua

Csak döntetlenre futotta a fővárosi Nemzeti Arénában a Bukaresti Steauának a lengyel „testvéregyüttes” Legia Varsó ellen a Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, így nehéz helyzetbe került a jövő keddi visszavágóra.

A román bakák kezdték jobban az összecsapást, a 11. percben Nicuşor Stanciu indította a leshatáron kilépő Federico Piovaccarit, aki egy az egyben vehette Dusan Kuciakra, de lövését kitornázta a zsolnai születésű kapus.

A Steaua erősen kezdett, támadásai azonban nem hordoztak igazán nagy veszélyt magukban. A Legia akcióit a bukaresti védők hatékonyan megfékezték, a varsóiak kapura lövésig is alig-alig jutottak. A 23. percben Stanciu váratlan lövésre szánta magát 25 méterről, Kuciak azonban védeni tudott. A 34. percben összejött a vezető gól a hazaiaknak: Piovaccari emelte át remekül a vendégek kapusát. 1–0

A szünetben tehát egy nullára vezetett a Steaua, a válogatott Pintilii sárgát kapott, így biztosan kihagyja a lengyelországi visszavágót. A fordulás után felpörgött a Legia, aminek az 52. percben meg is lett az eredménye: Miroszlav Radovics jobb oldali beadását a középen üresen érkező Jakub Kosecki továbbította a hálóba. 1–1

A lengyelek átvették az irányítást egyenlítő góljuk megszerzése után, a Steaua hosszú felívelésekkel és szélről érkező beadásokkal próbált inkább veszélyeztetni. Nagyobb lehetőségig a hajrában egyik csapat sem jutott, így a mérkőzés 1–1-re végződött, ami a Legia szempontjából kedvezőbb eredmény.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, RÁJÁTSZÁS

BAJNOKI ÁG, 1. MÉRKŐZÉS

  • Dinamo Zagreb (horvát)–Austria Wien (osztrák) 0–2
  • Ludogorec (bolgár)–FC Basel (svájci) 2–4
  • Bukaresti Steaua (román)–Legia Varsó (lengyel) 1–1

NEM BAJNOKI ÁG

  • Fenerbahce (török)–Arsenal (angol) 0–3
  • Schalke 04 (német)–PAOK (görög) 1–1

Kapcsolódók

Kimaradt?