Pénteken sorsolják ki BL-rájátszás mérkőzéseit

Kialakult a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező rájátszásának mezőnye. A harmadik forduló szerdai visszavágói után kivívta a továbbjutást többek között a skót bajnok Celtic, a PSV, a Zenit és az Austria Wien is. A pénteki, romániai idő szerint 12.45-kor kezdődő sorsoláson érdekelt a Bukaresti Steaua is, amely a Dinamo Tbiliszi legyőzésével jutott tovább a második selejtezőkörből.

Az orosz Zenit odahaza 5–0-ra legyőzte a dán Nordsjaellandot a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában, így kettős győzelemmel jutott a rájátszásba (idegenben 1–0-ra nyertek a szentpéterváriak). Az Austria Wien gól nélküli döntetlenje is továbbjutást ért az izlandi Hafnarfjördur ellen, a bécsi alakulat lehet a negyedik osztrák csapat, amelyik főtáblára jut a BL-ben.

A Zenit az idegenbeli 1–0-s siker után hazai pályán sem bízta a véletlenre, a 26. percben Hulk átadásából a középen védőjétől elszakadó Roman Sirokov volt eredményes, így a szünetben az oroszoknál volt az előny.

A fordulás után Hulk is bevette a vendégek kapuját, a tizenhatos széléről bombázott a Nordsjaelland hálójába. A 62. percben ismét a jó felépítésű brazil volt az előkészítő, beadását Danny juttatta a hálóba. A nyáron visszatérő Andrej Arsavin gyakorlatilag első labdaérintéséből volt eredményes, a végeredményt Sirokov állította be a 93. percben. (4–0)

A 72. percben szépíthetett volna a Nordsjaelland, Luís Neto a gólvonalon kezezett, amiért kiállították, a dánok pedig büntetőt kaptak, ám Nikolai Stokholm a kapufát trafálta telibe. A Zenit így 6–0-s összesítéssel jutott a rájátszásba. A szentpétervári klub történetének második legnagyobb különbségű európai kupasikerét ünnepelhette.

A Celtic a múlt héten hazai környezetben aratott 1–0-s győzelmének köszönhetően továbbjutott a BL-selejtező harmadik fordulójából, az Elfsborg elleni idegenbeli gól nélküli döntetlen ezúttal siker volt. A két csapat egyébként pariban volt, Jorgosz Szamarasznak és Joe Ledleynek volt egy-egy nagy ziccere, ám a svéd bajnok kapusa lehúzta a rolót.

Neil Lennon, a Celtic menedzsere a mérkőzést követően kissé dühösen nyilatkozott, a pályával rendkívül elégedetlen volt, csapatával kevésbé.

„Ez a legrosszabb mesterséges pálya, amit valaha láttam. A játékosoknak nehéz volt megtalálni az egyensúlyt rajta – mondta a lefújás után Neil Lennon a BBC-nek. – Boldog vagyok, még akkor is, ha nem a legjobb játékunkat hoztuk. Az Elfsborg számára olyan volt ez a meccs, mint egy kupadöntő, a védelmünk nagyon erős volt ma este.”

A Metaliszt Harkiv a PAOK elleni 1–1-nek köszönhetően váltotta meg jegyét a rájátszásra, és a harmadik ukrán csapat lehet (a Dinamo Kijev és a Sahtar Doneck után), mely főtáblára jut a legrangosabb európai kupasorozatban.

A Viktoria Plzen szurkolói kellemes este elé nézhettek, miután a cseh bajnok már Észtországban aratott 4–0-s győzelmével biztosította továbbjutását a Nomme Kalju ellen. Az észtek most kétszer gólt (és egyszer vezetést) ünnepelhettek olasz légiósuk, Damiano Quinteri révén, más kérdés, hogy így is beestek a plzeni henger alá, mert kaptak hatot. Pavel Horváth, a Plzen veterán csapatkapitánya három góllal zárta a mérkőzést, a csehek 10–2-es összesítéssel léptek tovább a rájátszáskörbe.

A PSV simán jutott tovább, miután a hazai 2–0 után idegenben háromgólos különbséggel intézte el a belga Zulte Waregemet. A mérkőzés fordulópontja az 56. percben Steve Colpaert kiállítást és tizenegyest érő kezezése volt: a büntetőt Tim Matavz higgadtan a jobb alsóba lőtte, majd Zakaria Bakkali egy óriási kapásgóllal a 73. percben végképp eldöntötte a meccset. A végeredményt Bruno Godeau öngólja állította be a 90. percben.

Igen szoros csatában lépett a playoffkörbe a lengyel Legia Warszawa, mely 0–0-val, idegenben szerzett góllal gyötörte ki a Molde elleni továbbjutást. Az Ole Gunnar Solskjaer edzette norvég bajnok dolgát nem könnyítette meg, hogy Emmanuel Ekpo kiállítása miatt a hajrában tíz emberrel küzdött.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

  • FH Hafnarfjördur (izlandi)–Austria Wien (osztrák) 0–0, tj: az Austria Wien, 1–0-s összesítéssel
  • Zenit (orosz)–Nordsjaelland (dán) 5–0, tj: a Zenit, kettős győzelemmel, 6–0-s összesítéssel
  • Sheriff (moldovai)–Dinamo Zagreb (horvát) 0–3, tj: a Dinamo Zagreb, 4–0-s összesítéssel
  • Metaliszt Harkiv (ukrán)–PAOK (görög) 1–1, tj: a Metaliszt Harkiv, 3–1-es összesítéssel
  • Elfsborg (svéd)–Celtic (skót) 0–0, tj: a Celtic, 1–0-s összesítéssel
  • Viktoria Plzen (cseh)–Nomme Kalju (észt) 6–2, tj: a Viktoria Plzen, 10–2-es összesítéssel
  • Legia Warszawa (lengyel)–Molde (norvég) 0–0, tj: a Legia Warszawa, idegenben szerzett góllal
  • Zulte Waregem (belga)–PSV (holland) 0–3, tj: a PSV, 5–0-s összesítéssel

A pénteki sorsolás résztvevői

  • bajnoki ág

    nem bajnoki ág
    kiemelt nem kiemelt kiemelt nem kiemelt
    Basel Austria Wien Arsenal PSV
    Celtic Legia Lyon Metaliszt
    Steaua Maribor Ac Milan Fenerbahce
    Plzen Ludogorec Schalke 04 Real Sociedad
    Dinamo Zagreb Sahtyor Karagandi Zenit Pacos Fereira

Kapcsolódók

Kimaradt?