Unitárius bicklitúra a Szászföldön át a Traszfogarashoz

Negyvenen vágnak neki vasárnap reggel annak a két hetes biciklitúrának, amelyet a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium (JZsUK) szervez az ország egyik legismertebb turisztikai útvonalához, a Transzfogarasi hágóhoz.

Szerkesztőségünkbe elküldött közleményük szerint a JZsUK idén kilencedik alkalommal szervezi meg a Pusztuló kövek nyomdokában biciklitúrás expedíciót. Az eddigi 8 túra alatt jártak már a Duna-deltában, a Vaskapunál, a Transalpinon, a Gyímesekben és az ukrajnai Kárpátalján is, idén viszont úgy döntöttek, hogy a Transzfogaras kihagyhatatlan célpont erdélyi biciklisek számára.  

A több, mint 30 kilométer hosszú szerpentin viszont nem az egyetlen látványosság a túrán: Kolozsvárt Györgyfalva irányában elhagyva (kikerülve ezzel a forgalmas Feleki-tetőt) Tordára ereszkednek be, ahonnan mellékutakon déli irányban haladva Medgyesen, a szászföld északi várában kötnek ki. A túra jelentős részét ezen a vidéken, a szász falvak szép, de sok esetben elhanyagolt és kiüresedett környezetében töltik.

Ahogyan a Pusztuló kövek nyomdokában név is jelzi, a biciklitúrák elsődleges céljai közé tartozik az is, hogy felfedezzék Erdély elhagyatott örökségét, felidézzék régmúlt idők hagyományait. Eddigi túráik során az egykoron magyarok lakta vidékeken járva láttak elhagyatott várakat, templomokat, házakat, idén viszont a Szászföld kincseit szeretnék felkeresni. „Áthaladunk majd Berethalmon és Szászfejéregyházán, amelyek sajátos szász települések, fellendült turisztikai kínálataikkal, felújított erődtemplomaikkal régi patinájukat nyerték vissza, de meglátogatunk olyan településeket is, amelyekben a németajkú közösség nyomait csak egy-két jellegzetes kapu és romba dőlt ház őrzi, mint Alsóbajom, Felmér, vagy Báránykút falvaiban" – írják az unitárius kerékpárosok.

A két hét alatt 806 kilométert tesznek meg. Az expedíció résztvevői vasárnap reggel rendőri kísérettel indulnak a János Zsigmond Unitárius Kollégium udvaráról Györgyfalva irányába, majd 13 nappal később érkeznek haza.

A kalandos utazásról naponta beszámolnak az expedíció Facebook-oldalán.

Kimaradt?