Először szervezhet 2021-ben vizes világbajnokságot Budapest

A vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség (FINA) pénteki döntése értelmében Budapest rendezi az úszók, nyíltvízi úszók, műugrók, műúszók és vízilabdázók 2021-es világbajnokságát.

A FINA vezető testülete a szombattól Barcelonában zajló világbajnokság helyszínén határozott úgy, hogy Magyarország legyen a házigazdája a nyolc év múlva esedékes csúcseseménynek - tájékoztatta az MTI-t a helyszínről Csurka Gergely, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) sajtófőnöke.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki a magyar pályázat prezentációjában is szerepet vállalt, Facebook-oldalán jelentette be: Győztünk!

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tájékoztatása szerint "a magyar delegáció Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével lenyűgözte a prezentáció során a FINA Büro tagjait." Elsőként Borkai Zsolt, a MOB elnöke ígérte meg, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság a következő nyolc évben mindent megtesz a rendezvény sikeréért, majd Szabó Bence főtitkár emlékezett arra, hogy Barcelonában lett olimpiai bajnok kardvívásban, és reméli, ezúttal is szerencsét hoz a magyaroknak a katalán fővárosban.

Hosszú Katinka világ- és Európa-bajnok úszó azt ígérte, hogy 2021-ben ott lesz a magyar csapatban, ha Budapest rendezi a vb-t, mert ő már tudja, mit jelent hazai közönség előtt versenyezni.

Orbán Viktor újra megerősítette, hogy a magyar kormány minden garanciát megad a sikeres világbajnoksághoz, és az új, XXI. századi létesítmény a Duna partján a világ úszósportjának fellegvára, méltó otthona lesz. A kormányfő hangsúlyozta, hogy jövőre ugyan választások lesznek Magyarországon, de annak kimenetele nem befolyásolhatja a magyarok elszántságát, hogy 2021-ben sikeres világbajnokságot rendezzenek.

A 2019-es, illetve a 2021-es vb-re Magyarország mellett Azerbajdzsán, az Egyesült Arab Emírségek - utóbbi kettő csütörtökön visszalépett - és a Koreai Köztársaság kandidált. A 2019-es vb-nek a dél-koreai Kvangdzsu adhat otthont.

Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke, aki egyben a Büro tagja, a múlt héten úgy nyilatkozott: lemond a MÚSZ elnöki posztjáról, ha Magyarország nem nyeri el a rendezés jogát. Akkor utalt arra is, hogy a FINA elnöke, Julio Cesar Maglione budapesti látogatásakor jelezte: ha a magyar főváros 2017-ben a junior úszó világbajnokságnak is kész otthont adni, az a magyar pályázat számára előnyt jelent. Jó előjel volt, hogy a Barcelonában ülésező vezérkar kedden a négy esztendő múlva esedékes junior vb rendezési jogát Budapestnek ítélte.

Magyarország több Európa-bajnokság után először rendezhet vizes világbajnokságot.

Kimaradt?