A Fenerbahce 2015-ig nem játszhat európai kupában

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elutasította a török Fenerbahce fellebbezését, amely így a következő két szezonban nem indulhat a nemzetközi kupasorozatokban.

Az isztambuli klubot korábban azért marasztalta el az UEFA mert 2011-ben, a török bajnokságban mérkőzéseket manipulált.

A Fenerbahce – amely még a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordulhat – helyét eredetileg a pontvadászatban harmadik Besiktas foglalta volna el a BL-ben, ugyanakkor utóbbi gárdát is kizárták a sorozatból ugyanezen okok miatt, igaz, csak egy évre. A BL pénteki sorsolását így a negyedik Bursaspor képviselői várhatják.

A törökországi bundabotrány 2011-ben robbant ki, miután a rendőrség több mint tíz élvonalbeli mérkőzésről derítette ki, hogy manipulálták. Nyolc klub, köztük a Fenerbahce és a Besiktas volt érintett, s 14 játékos volt a vádlottak között.

Az ügy kapcsán a török bíróság első fokon 93 embert ítélt el, köztük a Fenerbahce elnökét, aki több mint hat év börtönbüntetést kapott, igaz, fellebbezett, s jelenleg szabadlábon védekezhet.

Kapcsolódók

Kimaradt?