Ezrek ünnepelték a hazatérő magyar olimpikonokat

 Több ezren, köztük szurkolók, barátok, hozzátartozók felfokozott hangulatban köszöntötték a Londonból hazatért magyar olimpikonokat hétfő délután a budapesti Syma csarnokban.gyurta semjen

Az eseményen megjelent Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke, volt köztársasági elnök.  

Borkai Zsolt köszöntőjében hangsúlyozta, már csak azért sincs miért szégyenkezni, mert a magyar olimpiai csapat tagjainak több mint ötven százaléka pontszerzőként tért haza.

"Azért is büszkék lehetünk a versenyzőkre, mert nemcsak eredményeikkel, hanem viselkedésükkel és cselekedeteikkel is kivívták a világ elismerését" - tette hozzá.

Semjén Zsolt beszédét azzal kezdte, hogy büszke lehet az a nemzet, amelynek ilyen olimpikonjai vannak, majd kiemelte, a versenyzőkért határon innen tízmillió, a határon túl pedig ötmillió magyar szorított.

„Olimpikonjaink bebizonyították, hogy egy létszámában kis nép is lehet nagy nemzet. Most és az elkövetkezendő időszakban büszkeség magyarnak lenni, mert ilyen olimpikonjaink vannak. Amit ők tettek, az erkölcsi tett is volt – mondta, kiemelve a sérülten is tovább küzdő cselgáncsozó Joó Abigélt. – Nagyszerű példát mutatott nekünk kitartásból.”

20120813 1015 KO w1024Említést tett a kalapácsvető Pars Krisztiánról is, aki győzelme után nevelőedzőjének, a már elhunyt Németh Pálnak az arcképét mutatta fel. A bajtársiasság kapcsán pedig Gyurta Dánielre utalt, aki aranyérmének másolatát a közelmúltban elhunyt sporttársa, a norvég Alexander Dale Oen szüleinek ajánlotta fel.

„Vannak-e nagyszerűbb nagykövetei Magyarországnak, mint az olimpikonjaink?” – tette fel a kérdést a politikus. Végül minden sportbarátot meghívott augusztus 20-ra a Puskás Ferenc Stadionba, a Gyulai István atlétikai emlékversenyre, amelyen 19 órakor kezdődik a magyar olimpikonok hivatalos állami köszöntése.

A versenyzők valamennyien meghatódva fogadták a szurkolóktól feléjük áradó szeretetet, a gyerekek aláírásért ostromolták a londoni ötkarikás játékokat megjárt hősöket, mások csak gratuláltak, vagy boldog mosollyal nyugtázták, hogy szemtől szembe, életnagyságban is láthatják a televíziós közvetítéseken megcsodált nagy bajnokokat.

Szabó Gabriella, az aranyérmet nyert női kajaknégyes tagja azt mondta, hihetetlenül boldognak érzi magát. „Nagyon vártam ezt az eredményt, és titkon számítottam is rá" - fogalmazott.20120813 1029 KO w1024

A kajaknégyessel szintén aranyérmes, ám a kettes hajóban "csak" második Kovács Katalin bevallotta, egyelőre még hullámzóak az érzései, ha visszagondol a Londonban történtekre. „Az idő majd begyógyítja a sebeket. Az a fontos, hogy csak a jóra emlékezzünk. Már megszoktam, hogy rendszeresen egy arannyal és egy ezüsttel térek haza az olimpiáról."

Szintén sokan faggatták Douchev-Janics Natasát, aki a jövőjéről szólva, megnyugtatta a rajongókat, mindössze pár hetet fog pihenni, s utána megkezdi a felkészülést a jövő évi versenyekre. „Örülök, hogy csak két hétig tart a pihenő, mert a hosszabb kihagyás után nekem mindig nehezebb a visszatérés" - mondta, majd hozzátette: számított rá, hogy valamikor véget fog érni a győzelmi sorozata, de nagyon sajnálja, hogy ez pont Londonban történt meg. "Rengeteget dolgoztam az olimpia előtt, és nagyon bíztam az elvégzett munkában."

Harsányi Gergely arról beszélt, hogy a londoni negyedik hely elképesztően jó eredmény a magyar férfi kézilabda válogatottól. „Sajnálom, hogy nem sikerült előrébb végeznünk, mert a dobogós helyezéssel örökre beírhattuk volna a nevünket a magyar férfi kézilabdázás történelmébe."

Mocsai Tamás, a kézilabda válogatott átlövője elárulta, mindössze egy napja marad a pihenésre, mert utazik vissza Németországba, hiszen hamarosan kezdődik a bajnokság.20120813 1018 KO w1024

Pálvölgyi Miklós, az öttusázók szövetségi kapitánya úgy érzi, a bronzérmet nyert Marosi Ádám teljesítménye elismerésre méltó, mert nehéz versenyen, erős mezőnyben harcolta ki a harmadik helyet. „A lányok sajnos megilletődöttek voltak, s még túl fiatalok az olimpiához. Az ő idejük Rióban jöhet el" – tette hozzá.

20120813 1000 KO w1024Ungvári Miklós, az olimpián ezüstérmet nyert cselgáncsozó így fogalmazott: „Nagyon boldog vagyok, de a londoni döntő egész életemet végig fogja kísérni."

A Syma Csarnokban hétfőn történteket a legfrappánsabban a gyerekek körében talán legnépszerűbb Pars Krisztián, a kalapácsvetés friss olimpiai bajnoka foglalta össze: „Fantasztikus ez az ünneplés, elképesztően jól sikerült a fogadtatás."

Kimaradt?