Wimbledon: Nadal már az első körben búcsúzott

Idén még addig sem jutott Wimbledonban Rafael Nadal, mint tavaly: a spanyol teniszezőt óriási meglepetésre Steve Darcis három szettben (7:6, 7:6, 6:4) búcsúztatta az első fordulóban. 2012-ben Lukas Rosol verte ki a „salakkirályt" a második körben.

A második játszmában 5:5-nél brékelt Nadal, és adogathatott az egyenlítésért, ám elbukta szerváját, így újabb rövidítés következett. Darcis ismét remekelt, egy kettős hiba után már kettővel vezetett, 6:3-nál pedig három szettlabdája volt. Nadal visszakapaszkodott, egyenlített, ám az ötödik szettlabdával már nem tudott mihez kezdeni, érett a meglepetés, a belga megnyerte az első két játszmát.

A harmadik szett elején rögtön elbukta adogatását Nadal, majd harminc semmire vezetett a második gémben fogadóként, ám Darcis innen fordított. Innentől kezdve a 29 éves belga tette, amit tennie kellett, hozta saját adogatásait, a sokat hibázó Nadalnak volt esélye az egyenlítésre, ám nem tudott élni vele, így a harmadik játszmát is elbukta, ezzel együtt a meccset is.

A kétszeres wimbledoni bajnok Nadal korábban még sohasem esett ki Grand Slam-torna első fordulójában, Darcis pedig karrierje során először győzött le top 5-ös teniszezőt. Nadal a tavalyi wimbledoni torna óta először játszott füvön, sokat hibázott, amiket Darcis ki is tudott használni.

„Senki sem számított arra, hogy ma én nyerek – nyilatkozta a meccs után az Anderlecht-szurkoló Steve Darcis, akinek a beceneve „Cápa", mivel imád horgászni. – Rafa nem a legjobbját hozta ma, de tudtam, hogy az első meccs füvön sosem könnyű. Próbáltam az alapvonaltól nem messze játszani, és ez be is jött."

A hazai közönségkedvenc Andy Murray sikerrel vette az első fordulót: a brit teniszező három szettben legyőzte a német Benjamin Beckert. Murray magabiztos játékkal dominált a két óráig sem tartó meccsen, a második szervái ellenben hagytak némi kívánnivalót maguk után John McEnroe szerint.

„Jó meccs volt összességében, Beckernek voltak jó megmozdulásai az első két szettben, a harmadik játszmára állt össze a játékom. Nehéz kezdés volt ez számomra, hiszen egy füvön kiválóan játszó ellenfelet kaptam, remélem, tovább tudok javulni még – értékelt a találkozót után Andy Murray. –  Meglepő Nadal kiesése, de idén még nem játszott ezen a borításon, ez benne van a sportban.”

A címvédő Roger Federer három szettben legyőzte a román Victor Hănescut az első fordulóban. A svájci klasszisnak 68 perc kellett a sikerhez.

A női mezőnyben Sara Errani meglepetésre búcsúzott, Viktorija Azarenka a papírformát érvényesítve továbbjutott. Az este folyamán a kiemeltek rendre sikereket arattak, így a szerb Ana Ivanovics és Jelena Jankovics, Caroline Wozniacki, Alize Cornet és a harmadik helyen kiemelt Marija Sarapova is.

Az orosz teniszező Kristina Mladenoviccsal találkozott, a francia teniszező pedig bátor játékkal az első szettben rövidítésig vitte. Ebben azonban Sarapova bizonyult jobbnak (7:5), így megnyerte a játszmát. A második szett elején Sarapova kihasználta a meccs egyetlen bréklabdáját, ezzel el is döntötte a találkozót (6:3), mely 102 percig tartott.

„Nagyon nehéz meccs volt, de erre is számítottam. Tudtam, hogy Mladenovic nagyon felszívja magát – mondta Marija Sarapova a mérkőzés után. – Úgy vélem, ezen a borításon jól megy neki. Nagyon jók az első szervái, az első szettben nem is tudtunk brékelni, de hát ilyen a női tenisz."

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (16 100 000 font, fű)

FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ

  • Darcis (belga)–Nadal (spanyol, 5.) 7:6, 7:6, 6:4
  • Kubot (lengyel)–Andrejev (orosz) 6:1, 7:5, 6:2
  • Robert (francia)–Falla (kolumbiai) 6:3, 7:6, 7:5
  • Paire (francia, 25.)–Ungur (román) 6:4, 4:6, 6:3, 6:1
  • Isner (amerikai, 18.)–Donszkoj (orosz) 6:1, 7:6, 7:6
  • Mannarino (francia)–Andújar (spanyol) 6:1, 6:2, 6:3
  • Brown (német)–García-López (spanyol) 6:3, 6:3, 6:3
  • Hewitt (ausztrál)–Wawrinka (svájci, 11.) 6:4, 7:5, 6:3
  • Almagro (spanyol, 15.)–Zopp (észt) 6:4, 7:6, 7:5
  • Rufin (francia)–Matosevic (ausztrál) 6:1, 4:6, 6:4, 6:3
  • Stepánek (cseh)–Reid (ausztrál) 6:2, 6:2, 6:4
  • Janowicz (lengyel, 24.)–Edmund (brit) 6:2, 6:4, 6:4
  • J. Melzer (osztrák)–Fognini (olasz, 30.) 6:7, 7:5, 6:3, 6:2
  • Reister (német)–Rosol (cseh) 6:3, 4:6, 7:6, 6:7, 6:4
  • Sztahovszkij (ukrán)–R. Dutra Silva (brazil) 6:4, 6:0, 6:4
  • Federer (svájci, 3.)–Hanescu (román) 6:3, 6:2, 6:0
  • Tsonga (francia, 6.)–Goffin (belga) 7:6, 6:4, 6:3
  • Gulbis (lett)–Roger-Vasselin (francia) 7:6, 6:4, 7:5
  • Verdasco (spanyol)–Malisse (belga) 6:7, 6:1, 6:4, 6:3
  • Benneteau (francia, 31.)–Kamke (német) 6:4, 6:7, 6:4, 6:2
  • Mónaco (argentin, 22.)–Knittel (német) 6:4, 6:2, 6:3
  • Ram (amerikai)–Lacko (szlovák) 7:5, 6:4, 6:7, 6:2
  • De Schepper (francia)–Lorenzi (olasz) 7:6, 6:4, 6:2
  • Cilic (horvát, 10.)–Bagdatisz (ciprusi) 6:3, 6:4, 6:4
  • Troicki (szerb)–Tipszarevics (szerb, 14.) 6:3, 6:4, 7:5
  • Kuznyecov (orosz)–Montanés (spanyol) 6:3, 6:4, 6:3, 6:3
  • Pospisil (kanadai)–Gicquel (francia) 6:3, 6:2, 7:6
  • Juzsnij (orosz, 20.)–Haase (holland) 6:4, 7:5, 7:5
  • Robredo (spanyol, 32.)–Bogomolov Jr. (orosz) 6:2, 6:2, 6:4
  • Mahut (francia)–Hájek (cseh) 6:2, 6:4, 6:3
  • Lu Jen-hszün (tajvani)–J. Ward (brit) 6:7, 6:4, 7:6, 7:6
  • Murray (brit, 2.)–Becker (német) 6:4, 6:3, 6:2

 

NŐI EGYES, 1. FORDULÓ

  • Puig (Puerto Ricó-i)–Errani (olasz, 5.) 6:3, 6:2
  • Soler-Espinosa (spanyol)–Doi (japán) 1:6, 6:4, 6:1
  • Curenko (ukrán)–Arruabarrena-Vecino (spanyol) 6:1, 6:3
  • Birnerová (cseh)–Lepchenko (amerikai, 26.) 6:2, 4:6, 6:4
  • Stephens (amerikai, 17.)–Hampton (amerikai) 6:3, 6:3
  • Petkovic (német)–Parmentier (francia) 6:3, 6:2
  • Cetkovská (cseh)–Vekic (horvát) 6:3, 6:1
  • Wozniacki (dán, 9.)–Cabeza-Candela (spanyol) 6:0, 6:2
  • Bartoli (francia, 15.)–Szvitolina (ukrán) 6:3, 7:5
  • McHale (amerikai)–Glatch (amerikai) 6:4, 6:4
  • Giorgi (olasz)–Murray (brit) 6:3, 6:4
  • Cirstea (román, 22.)–Vögele (svájci) 7:5, 7:6
  • Safárová (cseh, 27.)–Davis (amerikai) 6:4, 6:0
  • Knapp (olasz)–Hradecká (cseh) 6:3, 6:4
  • Larcher de Brito (portugál)–Oudin (amerikai) 7:6, 1:6, 6:4
  • Sarapova (orosz, 3.)–Mladenovic (francia) 7:5, 6:3
  • Kvitová (cseh, 8.)–Vandeweghe (amerikai) 6:1, 5:7, 6:4
  • Svedova (kazah)–Bertens (holland) 6:4, 6:3
  • Muguruza (spanyol)–Keothavong (brit) 6:4, 6:0
  • Makarova (orosz, 25.)–Larsson (svéd) 6:3, 6:3
  • Suárez-Navarro (spanyol, 19.)–Domínguez-Lino (spanyol) 6:2, 6:2
  • Lucic (horvát)–Arvidsson (svéd) 6:1, 6:4
  • Bouchard (kanadai)–Voszkobojeva (kazah) 5:7, 7:6, 6:4
  • Ivanovics (szerb, 12.)–Razzano (francia) 7:6, 6:0
  • Jankovics (szerb, 16.)–Konta (ausztrál) 6:2, 7:5
  • Dolonc (szerb)–Wickmayer (belga) 3:6, 6:2, 6:4
  • Jovanovszki (szerb)–Tomljanovic (horvát) 3:6, 6:1, 9:7
  • Flipkens (belga, 20.)–Putintsteva (kazah) 7:5, 6:4
  • Cornet (francia, 29.)–V. King (amerikai) 4:6, 6:3, 6:1
  • Hszie Szu-vej (tajvani)–Maria (német) 6:1, 6:0
  • Pennetta (olasz)–Baltacha (brit) 6:4, 6:1
  • Azarenka (fehérorosz, 2.)–Koehler (portugál) 6:1, 6:2

Kimaradt?