BL: az FC Basel lesz a kolozsvári CFR ellenfele

A svájci bajnok FC Basel lesz a kolozsvári CFR 1907 ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája play-offjában. A két csapat két évvel ezelőtt már megmérkőzött egymással a BL-csoportköreiben, akkor megosztották a pontokat: a fellegvári stadionban a vasutasok nyertek 2-1-re, Bázelben pedig a svájciak 1-0-ra.154279-cfr-fc-basel

Ez utóbbi második mérkőzés „legemlékezetesebb" pillanatát Sorin Cârţu, a vasutasok vezetőedzője szolgáltatta, amikor dühkitörésében szétrúgta a kispad oldalfalát. cartu 

 A sorsolás után Pászkány Árpád, a kolozsvári klub tulajdonosa elismerte, hogy a Bázel számít az esélyesebb csapatnak, ugyanis míg a CFR éves költségvetése 12-15 millió euróra tehető, addig Gigi Oieri, a svájciak excentrikus tulajdonosa 50-60 millió eurós éves büdzsét biztosít az FC Baselnek. Hozzátette: reméli, hogy az első, idegenbeli mérkőzésen jól szerepel a CFR és hazai környezetben, saját szurkolói előtt ünnepelhetik a BL-csoportkörbe való bejutást.

Az UEFA Nyon-i székházában megejtett sorsolás párosításai:

BAJNOKI ÁG

FC Basel (svájci)–CFR 1907 (román)

Helsingborg (svéd)–Celtic (skót)

BATE Boriszov (fehérorosz)–Hapoel Kirjat Smona (izraeli)

AEL Limassol (ciprusi)–Anderlecht (belga)

Dinamo Zagreb (horvát)–Maribor (szlovén)

NEM BAJNOKI ÁG

Braga (portugál)–Udinese (olasz)

Szpartak Moszkva (orosz)–Fenerbahce (török)

Málaga (spanyol)–Panathinaikosz (görög)

Mönchengladbach (német)–Dinamo Kijev (ukrán)

Lille (francia)–FC Köbenhavn (dán)

Az elöl szereplő csapat kezdi otthon a párharcot. A mérkőzéseket augusztus 21–22-én, illetve 28–29-én játsszák, a főtábla sorsolására augusztus 30-án kerül sor Monte-Carlóban. Értelemszerűen 22 csapat már főtáblásként várja a csoportkört.

 

Kimaradt?