Roland Garros: Fucsovics Márton búcsúzott a nyolcaddöntőben

Fucsovics Márton 6:7 (4-7), 7:5, 6:4, 7:6 (7-3)-ra kikapott hétfőn a 13. helyen kiemelt orosz Andrej Rubljovtól a francia nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében.

A világranglistán 63. magyar játékos karrierje harmadik Grand Slam-nyolcaddöntőjében 5:4-nél nem tudta kiszerválni a nyitószettet, a rövidítésben viszont már egyértelműen jobb volt ellenfelénél. A második játszmában a nyíregyházi teniszező 5:2-nél megtorpant, és ellenfele erőre kapva sorozatban öt gémet hozva fordított.

A harmadik felvonás hullámzó küzdelmet és öt bréket hozott, a kiélezett pillanatokban a moszkvai ellenfél koncentrált jobban, így 2 óra 53 perc elteltével már ő volt szettelőnyben. A negyedik játszma első bréklabdái a magyar játékos 5:4-es vezetésénél egyben szettlabdák is voltak, de nem tudott élni velük, aztán a tie-breakben már Rubljov volt jobb. A találkozó 3 óra 53 percig tartott.

Fucsovics a jövő héttől így is visszatér a top 50-be a világranglistán, párizsi szerepléséért pedig - az egyest és a párost is beleszámítva - 213 ezer eurót kap.

Kapcsolódók

Kimaradt?