banner_xRg6ZFl6_Koldok_970x250.gif
banner_PIz6eiCM_Koldok_300x250.gif

BL-selejtező: az FTC hatgólos döntetlent játszott Moldéban

A Ferencvárosi TC 3–3-as döntetlent játszott a norvég Molde FK otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójának szerda esti első mérkőzésén.

A Celtic FC és a Dinamo Zagreb elleni találkozókhoz hasonlóan ezúttal is remekül, gyors találattal kezdett a magyar bajnok. A gólszerző Franck Boli előzőleg 2012 és 2014, valamint 2017 és 2019 között a norvég Stabaek, közte pedig egy szezon erejéig az Aalesund játékosa volt, kilenc alkalommal lépett pályára a Molde ellen, és ezeken a találkozókon négyszer volt eredményes.

 

A műfüves pályán rendezett találkozó folytatásában a házigazdák átvették az irányítást, többet birtokolták a labdát, és kapura lövésig is többször eljutottak. Egyre veszélyesebben futballozott a Molde, ám fölénye meddőnek bizonyult, és a harmincadik perc után ismét a vendégek akarata érvényesült. A magyar bajnokcsapatnak a szünet előtti hajrában ismét védekezésben kellett bizonyítania, és ebben az időszakban is jól megoldotta feladatát.

A második félidőt is kiválóan kezdte az FTC, Botka újabb pontos beadását Uzuni váltotta gólra. A Molde csakhamar egy szögletből szépített, majd újabb góllá érett a fölénye, és egyenlített. A Ferencváros nem tudta megtörni rendületlenül rohamozó ellenfele lendületét, így a hajrában hátrányba került, ám büntetőből sikerült egyenlítenie.

 

Szerhij Rebrov, az FTC vezetőedzője a lefújást követően az M4 Sportnak elmondta, hogy semmi rendkívüli nem történt. „A tapasztalat hiányzik az ilyen jó ellenfelekkel szembeni játékban. Nagyon jól ránk jöttek a második félidőben, ettől függetlenül hazai pályán lesz esélyünk bizonyítani. Most még nem tudok tanulságot levonni, csak a következő meccs után. A Molde nagyon erős csapat, de ugyanannyi esélyünk van a csoportkörbe jutásra, mint a mostani találkozó előtt" – nyilatkozta az ukrán szakvezető.

A hazaiak 15, a vendégek 7 alkalommal kísérleteztek lövéssel, a kaput azonban mindkét együttes négyszer találta el. A Molde – amely története során egyszer, az 1999–2000-es szezonban szerepelt a BL főtábláján – sorozatban a 11. hazai európai kupamérkőzésén nem talált legyőzőre, otthon 2015 novemberében kapott ki legutóbb.

A párharcnak óriási anyagi tétje is van, mivel a BL csoportkörébe jutás jelentősen több pénzt ér, mint a vesztesnek az Európa-liga főtábláján való szereplés: eddig mindkét csapat 6,4 millió eurót keresett a selejtezőben, amelyik gárda innen továbbmegy, az további 15,25 millió euróval gazdagodik, míg az El-csoportkör 2,92 millió eurót ér.

A visszavágót jövő kedden 22 órától rendezik a Groupama Arénában. A párharc győztese a BL főtáblájára, a vesztese pedig az Európa-liga csoportkörébe jut. Az FTC eddig egyszer, 25 évvel ezelőtt szerepelt a BL főtábláján, azóta a magyar csapatok közül csak a Debrecennek sikerült elérnie oda a 2009–2010-es idényben.

Bajnokok Ligája, selejtező, 4. (utolsó) forduló, 1. mérkőzés: Molde FK (norvég)–Ferencvárosi TC 3–3, gólszerzők: James (55.), Eikrem (65.), Ellingsen (83.), illetve Boli (7.), Uzuni (52.), Haratin (87., tizenegyesből).

További eredmények:

  • Olympiakosz Pireusz (görög)–Omonia Nicosia (ciprusi) 2–0
  • Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–FC Salzburg (osztrák) 1–2
  • KAA Gent (belga)–Dinamo Kijev (ukrán) 1–2
  • Krasznodar (orosz)–PAOK (görög) 2–1
  • Slavia Prága (cseh) –Midtjylland (dán) 0–0

(Nyitókép: A fehér mezes Boli „otthon volt” Norvégiában | Fotó: fradi.hu)

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?