Negatívak az FK Csíkszeredánál elvégzett koronavírus-tesztek

Negatív eredményt hoztak a csütörtökön elvégzett koronavírus-tesztek az FK Csíkszereda másodosztályú labdarúgócsapatánál, így semmi akadálya annak, hogy szombaton megkezdje bajnoki szereplését a székelyföldi együttes. Valentin Suciu vezetőedző 20 fős kerettel utazhat Lénárdfalvára.

A kedden napvilágra került két koronavírusos eset után fellélgezhettek az FK Csíkszereda játékosai és szakmai stábjának tagjai, hiszen a csütörtökön elvégzett tesztek szerint nincsenek további fertőzöttek a csapatnál. Valentin Suciu, a csíkszeredaiak vezetőedzője a klub honlapján elmondta: váratlanul érte a hír, hogy a koronavírus felbukkant az egyesületnél.

„Úgy gondoltuk, lelkileg felkészültek vagyunk erre, de kiderült, hogy nem. Az első gondolatom az volt, hogy történhetett meg pont velünk, hisz ez volt a 8. tesztünk és eddig minden rendben volt, most pedig pont a rajt előtt jött a rossz hír. Mentálisan megviselt, hisz a protokollt betartotta mindenki, ezért is ért meglepően a hír” – nyilatkozta a szakvezető. Hozzátette, hogy utána fognak járni annak, hogyan fertőződhettek meg a játékosok, de jelenleg a bajnoki rajtra koncentrálnak.

„Féltem attól, nehogy több játékosunk is fertőzött legyen, mert veszélybe került volna a rajt. Próbáltam a fiúkról a terhet levenni, de azt senkinek se kívánom, amin én az elmúlt két napban keresztül mentem. Most jó hírt kaptunk, és a játékosok is komolyabban vették az edzést, s úgy látom felelősebbek lettek, remélem ez a továbbiakban is így marad. Nem látszott rajtuk, hogy őket mentálisan megviselte volna, remélem ez a valóságban is így van” – fogalmazott Valentin Suciu.

A vezetőedző hozzátette, a csütörtöki edzésen Antal Barna megsérült, így rá nem számíthatnak, akárcsak Schiebre, aki szintén sérült, illetve Pintér enyhe betegséggel küzd, ő sem bevethető. Rajtuk kívül hiányozni fog a két koronavírussal diagnosztizált labdarúgó, így 20 fős kerettel vágnak neki a szezonkezdő máramarosi túrának.

Közvetítik a meccset

Bár az országos televízióadók nem tűzték műsorukra a székelyföldi piros-feketék szombati bajnokiját, a csapat vezetősége igyekezett elérni, hogy rajongói élőben láthassák az évad első tétmérkőzését. Végül a szükséges engedélyek és jóváhagyások beszerzését követően sikerült megegyezniük az Erdélyi Magyar Televízióval, amely helyet biztosított a műsorrácsban a bajnoki meccsnek. A négykamerás közvetítés költségeit az FK Csíkszereda állja és a meccset a csapat Youtube csatornáján is élőben lehet követni, magyar nyelvű kommentárral. A Lénárdfalva–FK Csíkszereda összecsapást szombaton 11 órakor rendezik.

(Címlapfotó: FK Csíkszereda Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?