Két hét szünet után rajt a megemelt létszámú Liga 1-ben

Két héttel a koronavírus-járvány miatt „felszabdalt”, csonka véget ért első osztályú labdarúgó-bajnokság kaotikus befejezése után máris kezdődik a Liga új idénye. A nyitómeccset az újonc FC Argeș és az FC Botoșani játssza Pitești-en, péntek este negyed héttől.

A patinás múltú Argeș megyei csapat jogutódja már nem remélt módon lett liga 1-es szereplő, ugyanis a másodosztályú bajnokság rájátszásának utolsó fordulójában 1–1-es döntetlent játszott az éllovas UTÁ-val, de köszönhetően annak, hogy a feljutásra már esélytelen Petrolul nyert Mioveni-ben és a Rapid az utolsó másodpercekben kapott góllal csak remizett a Turnu Măgurele ellen, a lila-fehérek is örvendhettek lefújás után. A pitești-iek ellenfele, az FC Botoșani stabil középcsapatnak számított a múlt idényben.

Időrendi sorrendben a második mérkőzést (szombaton 15.30-tól) az UTA játssza. Az élvonalba 12 év szünet után visszajutott aradi gárda (amely immár a CFR-rel osztozik a vidék bajnoka címen a történetük során nyert hat-hat aranyéremmel) Konstancán (egész pontosan Ovidiun) kezdi meg első osztályú kalandját, a 2017-es bajnok Viitorul ellen. A házigazdáknál már nem a klubtulajdonos, az élő legenda Gheorghe Hagi az edző, de hát eddig sem ő szerepelt a pályán… vagyis a „fiatal titánokból” álló csapattal szemben alaposan fel kell kötniük a dresszt a vendégeknek.

Az idén 75 éves, báró Neuman Ferenc néhai iparmágnás által alapított UTA hét évvel ezelőtt a „hamvaiból támadt fel” a Mészár Sándor sportmenedzser és vállalkozó által irányított projekt eredményeként, és a 4. ligából tornászta fel magát az első osztályba. 2017-ben és 2018-ban volt már egy-egy sikertelen feljutási kísérlete a csapatnak, amikor is osztályozón maradt alul, de Bálint László György vezetőedzővel ebben a szezonban más semmit sem bíztak a véletlenre a piros-fehérek: első helyről, vagyis „csont nélkül” ugrottak szintet – még ha a rájátszásban kissé rezgett is a léc…

Vă prezentăm echipamentele de joc ale UTA-ei în primul sezon de Liga 1, după 12 ani! UTA revine la tricoul...

Közzétette: UTA Arad – 2020. augusztus 20., csütörtök

 

Érdekesség, hogy a tréner 12 éve, amikor legutóbb az első osztályban volt érdekelt a csapat, játékosként volt tagja az UTÁ-nak.

Mit tartogat a Sepsi OSK?

Szintén szombaton, hazai pályán kezdi meg szereplését a Sepsi OSK, amelyik rögtön az elején a legutóbbi ezüstérmes Craiovai Universitateát fogadja Sepsiszentgyörgyön. A Diószegi László vállalkozó által menedzselt háromszéki csapat negyedik szezonját kezdi meg a legjobbak között, s eddig minden alkalommal nyújtott valami kellemes meglepetést: az első idényében azzal, hogy magabiztosan benn maradt a Liga 1-ben, a másodikban azzal, hogy a felsőház rájátszásába, az első hat helyezett közé jutott, legutóbb pedig a Román Kupa-döntőben való szereplésével vívta ki a tiszteletet, még ha 1–0-ra ki is kapott a FCSB-től. Az új idényben vajon mivel rukkol elő a székelyföldi gárda?

A szombati meccsek sorát a legutóbb bronzérmes, de a nemzetközi szerepléstől licencproblémák miatt eltiltott Astra Giurgiu és a csalódást keltő ötödik helyen záró, ám a kupagyőzelmével az európai porondra kilépő FCSB vívja majd. A bukaresti együttes – a volt Steaua – minden szezonnyitónak „titkos esélyesként” vág neki, de évek óta nem sikerül beváltania a remények. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a klubnál a legnagyobb kerékkötő éppen a mecénás, az edzőfaló és excentrikus Gigi Becali ingatlanspekuláns és botcsinálta politikus.

Vasárnap délután Jászvásáron a Politechnica és a Chindia játszik – mindkettő sokat köszönhet a szövetség utolsó pillanatban hozott létszámemelési döntésének: a Poli osztályozót érő helyen végzett, de megmenekült, a târgoviștei csapat pedig utolsó lett, de kapott még egy esélyt, hogy osztályozón megtarthassa a helyét (élt is a lehetőséggel: 2–0 és 1–1 a Liga 2-ben harmadikként zárt Mioveni ellen).

Elsőszámú esélyes a CFR

Vasárnap lép pályára a bajnoki címvédő és sorozatban negyedik aranyérmét elhódítani készülő Kolozsvári CFR is. A szerdán a máltai Bajnokok Ligája-selejtezőben aratott diadal (2–0  a Floriana ellen) jó alap lehet a bajnoki rajtra, és az ellenfél, az Academica Clinceni is „ideális ellenfél” kezdésnek.

Amúgy aligha túlzunk, hogy az erdélyi csapat a pontvadászat egyértelmű esélyese, az lenne a meglepetés, ha a szezon végén nem a CFR-játékosok nyakába akasztanák az aranyérmeket.

Hétfőn a múlt szezon hajrájára megtáltosodó FC Voluntari és az inkább az alapszakaszban jeleskedő Medgyes, valamint a kieséstől ugyancsak a létszámemeléssel megmenekülő bukaresti Dinamo és a nagyszebeni Hermannstadt csatája zárja a nyitó fordulót.

Az első forduló programja
Péntek:
18.15: FC Argeş–FC Botoşani
Szombat:
15.30: Viitorul–UTA
18.00: Sepsi OSK–Universitatea Craiova
21.00: Astra–FCSB
Vasárnap:
16.00: Poli Iaşi–Chindia
18.00: Academica Clinceni–Kolozsvári CFR
Hétfő:
18.00: FC Voluntari–Medgyesi Gaz Metan
21.00: Dinamo–FC Hermannstadt

A 2020–2021-es szezonba 16 csapat szerepel a bajnokságban, de a lebonyolítás szerint ezúttal is két részre osztják a mezőnyt a körmérkőzéses alapszakasz (30 forduló) után. Az 1–6. helyezettek a felsőházi rájátszásban a dobogós helyezésekért, az alsóházban az 1–10. helyezettek a kiesés elkerüléséért fognak viaskodni (a szövetség tájékoztatásából nem derül ki egyértelműen, hogy az alapszakaszban szerzett pontokat elfelezik-e vagy sem).

A felsőházban oda–vissza alapon játszanak a résztvevők, az alsóházban viszont csak egyfordulós körmérkőzéses rájátszást rendeznek, vagyis összesen 9 etap lesz. Ennek a végén a két utolsó helyezett kiesik a másodosztályba, míg a 7. és 8. helyezettek osztályozót vívnak a bennmaradásért a második liga 3. és 4. helyén végző csapatokkal.

Hogy nagyobb legyen a tét az alsóházban, az első két helyezett selejtezőt játszik majd egymással, és ennek a győztese újabb párharcot vív a felsőházból azzal a csapattal, amelyik a nemzetközi kupaszereplésre jogosító helyek közül az utolsót foglalja el – a tét az európai kupaindulás lesz.

Kapcsolódók

Kimaradt?