Meglepetés a BL-ben: a Lyon lesz a Bayern ellenfele az elődöntőben

Utolsóként az Olympique Lyon jutott a legjobb négy közé a labdarúgó Bajnokok Ligájában, miután a szombati, lisszaboni negyeddöntőben 3–1-re legyőzte a jóval esélyesebbnek tartott Manchester City csapatát.

A 24. percben a City védőinek figyelmetlenségét kihasználva Maxwel Cornet szerzett vezetést a francia együttesnek. Az elefántcsontparti csatárnak ez volt a negyedik gólja az angol csapat ellen, ugyanis 2018-ban két meccsen háromszor talált be a manchesteriek kapujába.

 

A City már az első félidőben is többet birtokolta a labdát, többet támadott és többször veszélyeztette a kaput, és ez a második felvonásban is így volt. A 69. percben Kevin De Bruyne góljával összejött az egyenlítés.

 

Csak tíz percig volt döntetlen az állás, mert egy gyors ellenakció végén Moussa Dembélé ismét a Lyont juttatta vezetéshez. A meccset a csereként beállt csatár második találata döntötte el a 87. percben, aki ezúttal Ederson kapus hibáját kihasználva volt eredményes. A harmadik francia gól előtt egy perccel a City karnyújtásnyira volt az egyenlítéstől, de Raheem Sterling öt méterről az üres kapu fölé lőtt.

A BL, illetve elődje, a BEK történetében idén fordult elő először, hogy két francia csapat is az elődöntőbe jutott. A Lyon ellenfele a Barcelomára megsemmisítő vereséget mérő Bayern München lesz szerdán, előtte a Paris Saint-Germain az RB Leipzig együttesével találkozik kedden.

Ezt megelőzően 1991-ben történt, hogy spanyol, angol és olasz csapat sem jutott a négy közé: akkor német, szovjet, francia és jugoszláv együttes volt érdekelt az elődöntőben.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő: Manchester City–Olympique Lyon 1–3, gólszerzők: De Bruyne (69.), illetve Cornet (24.), Dembele (79. és 87.).
A koronavírus-járvány miatt semleges pályán, Lisszabonban rendezett negyeddöntő korábbi eredményei: Bayern München–FC Barcelona 8–2, RB Leipzig–Atlético Madrid 2–1, Paris Saint-Germain–Atalanta 2–1.
Az elődöntő párosítása, kedd: Paris Saint-Germain–RB Leipzig, szerda: Bayern München–Olympique Lyon.
A finálét augusztus 23-án, vasárnap játsszák.

(Nyitókép: Padlón a Manchester City | Fotó: EPA/m4sport.hu)

Kimaradt?