A szlovák bajnoki címért akar küzdeni a DAC

Világi Oszkár, a DAC 1904 labdarúgócsapatának tulajdonosa szerint az együttes erősebben kezdi majd az új szlovák bajnoki szezont, mint az előzőt befejezte, és azt szeretné, ha a gárda az aranyéremért lenne versenyben.

A dunaszerdahelyi klub első embere az M1 aktuális csatornának adott interjúban az előző idényt értékelte és a jövő héten kezdődő 2020/21-es kiírással kapcsolatos tervekről is beszélt. Világi Oszkár a nemrég zárult szezon bajnoki harmadik helyezését és kupaelődöntőjét a gárda játéka alapján reálisnak nevezte, azt viszont kiemelte, hogy érezhető volt az együttesnél a fejlődés a bajnoki hajrában. "A rájátszás végére erősebb csapatunk lett, mint ahogy kezdtük a bajnokságot, ami egy jó hír számomra. Bizakodó vagyok abban, hogy az új bajnokságban már végre tudunk olyan eredményt is hozni, ami újabb klubrekord lesz" - mondta Világi Oszkár, aki szerint a legutóbbi edzőváltás, a korábbi magyar szövetségi kapitány, Bernd Storck kinevezése jót tett. Úgy látja, a jelenleg folyó szakmai munka minősége nagyon jó, ahogy a csapatszellem is, és végre azt látja, amit mindig is szeretett volna, hogy a futballisták reggeltől estig dolgoznak, képzik magukat.

A tulajdonos szerint az eddigi nyári igazolásokkal tovább erősödött a DAC, így csapatuk az új idényben markánsabb eredményekre lehet képes. "Azt gondolom, a DAC most készen van a bajnokságra, készen van arra, hogy küzdjön és minden adott ahhoz, hogy jobb eredményt érjünk el, mint a tavalyi évben" - jelentette ki Világi, hozzátéve, hogy nem a második, harmadik helyben gondolkodik, vagy abban, hogy közelebb kerüljön a címvédő Slovan Bratislavához. - "Én mindig azt mondom, hogy nem lehet kisebb ambíciója egy csapatnak, minthogy bajnok legyen."

A tulajdonos úgy érzi, Storck megfelelő személy az edzői posztra. Mint mondta, jó az együttműködés a csapat, a klub és az edző között. A DAC-nál sok edzőváltás volt az elmúlt években, ám Világi mindig is hosszú távra keresett trénert, s ez szerinte többnyire azért nem sikerült, mert a szakemberek nem tudták magukévá tenni a klub filozófiáját, mely szerint első a klub, aztán a csapat, aztán az emberek. Storck viszont ezt vallja.

A szlovák porond mellett az Európa-ligában is érdekelt lesz a DAC, Világi pedig abban bízik, hogy az egymeccses rendszerű selejtezőben egy kis szerencsével többször is játszhatnak hazai pályán, és így akár a csoportkörig is eljuthatnak.

Magyar labdarúgók igazolása továbbra is szerepel a klub tervei között, a jövőben is az a cél, hogy külföldön játszó, 20 és 23 év közötti futballistákat Dunaszerdahelyre csábítsanak. Kérdésre elmondta, arra viszont nincs esély, hogy Dzsudzsák Balázs náluk játsszon.

Kapcsolódók

Kimaradt?