Kettős győzelemmel a BL-csoportkör kapujában a CFR

Kettős győzelemmel jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája play-off-jába a kolozsvári CFR 1907, miután Kapetanosz és Sougou góljaival 2-1-re Liberecben is diadalmaskodott a Slovan Liberec csapata fölött.cfr-cluj

Pászkány Árpád együttese bátran kezdte az összecsapást, a mérkőzés első nagy helyzetét Kapetanosz hagyta ki amikor egyedül vezette rá a labdát a csehek kapujára. A görög csatár végül a 45. percben betalált, fejjel értékesítette Rafael Bastos beadását.

A második félidő elején a Liberec mindent vagy semmi alapon hullámokban támadott, a mérkőzés főszereplőjévé Felgueiras lépett, aki több esetben is kész góloktól mentette meg csapatát. A Slovan az 58. percben egyenlített Sural révén, de ezután a CFR portugál hálóőre lehúzta a rolót. A győzelmet végül Sougou szerezte meg a hosszabbításban.

„Nagyon örülök a győzelemnek. Szerettem volna, ha többet van nálunk a labda. Sokat köszönhetünk Felgueirasnak" – fogalmazott Ioan Andone, a vasutasok vezetőedzője. Hozzátette: a BL-csoportkörébe való bejutás sok tényezőtől függ, ki lesz az ellenfél, hol játsszák az első mérkőzést, mennyire lesznek fáradtak a játékosok.

A másik romániai alakulat, a FC Vaslui nem tudta a maga javára fordítani Fenerbache Isztambul otthonában szerzett 1-1-es döntetlenjét, a törökök többek között Dirk Kuyt két góljával 4-1-re legyőzték a moldvai alakulatot.

„Bebiztosítottuk részvételünket az Európa Liga csoportköreiben, de nem elégszünk meg ennyivel, szeretnénk bejutni a BL-be. Reméljük, hogy pénteken kedvező lesz a sorsolás" – mondta a a mérkőzést közvetítő Transilvania Look riporterének iuliu Mureşan, a vasutas csapat elnöke.

Alapesetben a CFR öt csapattal találkozhat a BL play-offjában: FC Basel, Anderlecht, Celtic, BATE Boriszov és Dinamo Zagreb. Amennyiben viszont a felsorolt csapatok közül valamelyik nem jutna tovább, akkor a kolozsvári vasutasok kiemeltté válnak és egy „gyengébb" csapattal sorsolják össze.

Kimaradt?