Elhunyt Benedek Tibor olimpiai bajnok vízilabdázó

Életének 48. évében, súlyos betegség után elhunyt Benedek Tibor háromszoros olimpiai aranyérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, a magyar férfi válogatott korábbi szövetségi kapitánya – közölte a Magyar Vízilabda Szövetség.

Benedek Tibor játékosként klub- és válogatott szinten is minden lehetséges nagy trófeát begyűjtött; a magyar nemzeti csapattal a három ötkarikás győzelme mellett világ- és Európa-bajnoki címet, világkupa- és világliga-sikereket ünnepelhetett. Tagja a sportági Hírességek Csarnokának, és egyike a vízilabdázás tíz háromszoros olimpiai bajnokának.

Az M4 Sporton két mérkőzéssel és egy emlékműsorral emlékeznek. Az M4 Sport csatorna csütörtök délután és este két fontos döntőjével, illetve emlékműsorral emlékezik meg a hajnalban elhunyt Benedek Tiborra. Az MTVA sajtóosztályának tájékoztatása szerint romániai idő szerint 15 órától a 2000-es sydneyi olimpia oroszok elleni döntőjét sugározzák, míg 16.30 órától a 2013-as Magyarország-Montenegró világbajnoki döntőt tűzik műsorra. Előbbin Benedek egy félidő alatt négy gólt szerzett, utóbbin szövetségi kapitányként vezette vb-címig a magyar válogatottat. Az emlékműsor 2í.45 órakor kezdődik, többek között a vele készült korábbi interjúkkal, nyilatkozatokkal. Szerdán szintén egy háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kárpáti György hunyt el. A legendás sportoló emlékére az M4 Sport 22.45-től a Hősök Tere - dr Kárpáti György című filmet ismétli szerda este után csütörtökön is.

    
„Ma hajnalban örökre lecsukta szemét Benedek Tibor, a háromszoros olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó legenda. Családja, csapattársai, az egész vízilabda-társadalom és a szurkolók számára pótolhatatlan és felfoghatatlan űrt hagyott maga után. Részvétnyilvánításaikat nyilvános felületeken tisztelettel fogadjuk. Azonban kérjük mind a közvéleményt, mind a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben e nehéz időszak játékszabályait" – áll a családnak az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Benedek Tibor 1972. július 12-én született Budapesten. Ötéves korában édesanyja vitte el úszni a gerincproblémái miatt. Vízilabdázni a Központi Sportiskolában kezdett, majd 1989 és 1996 között az Újpest csapatát erősítette. Ezt követően Olaszországba szerződött, ahol előbb az Assitalia Roma, majd a Pro Recco játékosa volt. Pályafutása folytatásában, 2004 és 2007 között ismét Magyarországon, a Budapesti Honvéd együttesében játszott, majd visszatért a Pro Reccóhoz, ahol 2012-es visszavonulásáig vízilabdázott.

Az élsport mellett a tanulásra is kiemelt figyelmet fordított: 1991-ben a Testnevelési Főiskolán edzői oklevelet szerzett, 1993-tól pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának történelem szakos hallgatója volt, ahol 2006-ban vehette át diplomáját.

Az Újpesttel LEN Kupát, Szuperkupát és BEK-et, a Pro Reccóval Bajnokok Ligáját, majd Euroligát nyert, emellett több alkalommal volt magyar és olasz bajnok. Nemzeti színekben már fiatalon letette a névjegyét: 1989-ben ifjúsági Európa-bajnok lett – az isztambuli viadalon az oroszok elleni 8–7-es győzelemből hét góllal vette ki a részét –, majd a junior világ- és Európa-bajnokságról is bronzéremmel tért haza. Öt olimpián szerepelt: 1992-ben Barcelonában hatodik lett a csapattal, 21 találattal pedig a torna gólkirálya volt. Négy évvel később Atlantában negyedik helyezést ért el, és ismét ő dobta a legtöbb gólt.

A 2000-es sydneyi játékok előtt veszélybe került olimpiai szereplése: 1999 augusztusában került nyilvánosságra, hogy tavasszal, az olasz bajnoki elődöntő során végzett doppingvizsgálata pozitív eredményt hozott. Mintájában kis mennyiségű clostebolt találtak, amely a játékos véleménye szerint a gombásodás ellen használt kenőcse útján juthatott a szervezetébe.

Szeptember elsején, egy nappal a firenzei Európa-bajnokság előtt az Olasz Olimpiai Bizottság az Olasz Úszó Szövetség hatáskörébe utalta az ügyet, de felfüggesztését helybenhagyta. Egy hét múlva az úszószövetség 8 hónapra eltiltotta Benedeket. November végén a nemzetközi szövetség (FINA) 15 hónapra növelte a büntetést. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) 2000 januárjában mondta ki a végső szót: eltiltása 8 hónap lett, amely április 28-án járt le. Benedek ennek ellenére beverekedte magát a csapatba, Sydneyben sokáig nem ment neki a játék, de az oroszok elleni döntőben parádés teljesítményt nyújtva négy gólt szerzett.

Sérült csuklóval játszott

Benedek – aki egy kézsérülés miatt 1995-től csak csuklóvédőben tudott játszani – éveken keresztül a nemzeti együttes csapatkapitánya volt, 2004-ben Athénban drámai körülmények között védték meg címüket a magyarok. 2005 májusában szívritmuszavara miatt lemondta a válogatottságot, majd 2007 februárjától egészségi állapota újra lehetővé tette a szereplést. A 2003-as barcelonai világbajnokságon szintén győzött, 1998-ban és 2005-ben vb-ezüstérmes, 1991-ben pedig bronzérmes volt. Az Európa-bajnokságokról egy aranyérme (1997), illetve két második és három harmadik helyezése van, emellett egyszeres világkupa- és kétszeres világliga-győztes. A válogatottól a 2008-as pekingi olimpiai győzelem után köszönt el végleg, csúcsot jelentő 437 találkozóval a háta mögött.

Ígéretes volt edzői pályája is

Az edzői munka már visszavonulása előtt is érdekelte: 2010-től Kemény Dénes szövetségi kapitány segítője volt. A férfi válogatott szövetségi kapitányi posztját 2013. január 10-től 2016. december 31-ig töltötte be, irányításával az együttes 2013-ban világbajnok, 2014-ben a budapesti Európa-bajnokságon második, a 2016-os riói olimpián ötödik lett.

Négy évvel ezelőtt beválasztották a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségébe. Ezután, 2017-től az UVSE szakmai igazgatójaként, illetve a 2018–19-es idénytől vezetőedzőjeként dolgozott. Idén májusában bejelentette, hogy visszavonul minden vízilabdával kapcsolatos tevékenységtől.

Az év legjobb magyar vízilabdázójának négyszer (1992, 1993, 1994, 2002), választották meg, 2000-ben beszavazták az évszázad magyar vízilabda-válogatottjába. Az esztendő legjobb magyar szövetségi kapitányának egyszer (2013) választották meg. Megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2000), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2004) és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2008) kitüntetést is. 2008-ban Budapest díszpolgára lett, 2015-ben bekerült a vizes sportágak Hírességek Csarnokába (ISHOF), 2016-ban tenyérlenyomata felkerült a Magyar Sportcsillagok Falára, egyike a vízilabdázás tíz háromszoros olimpiai bajnokának.

Kapcsolódók

Kimaradt?