Szombaton a Fradi-Debrecen mérkőzéssel újraindul a labdarúgás Magyarországon

Szombat délután, 16:55 órakor a Ferencvárosi TC-Debreceni VSC mérkőzéssel újraindul a kornavírus-járvány miatt hetven nappal korábban félbeszakadt NB I., a magyar országos labdarúgó bajnokság. 

Mint korábban írtuk, múlt hétvégén a német bajnokság, a Bundesliga, volt az első sorozat Európában, amelyben - szigorú biztonsági intézkedések mellett - elkezdődött a pontvadászat. Azóta az észt és a feröeri bajnokság is elkezdődött, a magyar így éppen csak lecsúszott a képzeletbeli dobogóról.

Az Orbán-kormány március 11-én rendelte el a rendkívüli veszélyhelyzetet, amellyel betiltották az ötszáz főnél nagyobb kültéri rendezvények tartását. Ezután az NB I. 25. fordulóját még zárt kapuk mögött lejátszották, azonban látva az európai trendeket, a következő forduló előtt a magyar bajnokságokat is felfüggesztették. Az utolsó magyarországi tétmeccs a Mol Fehérvár–Diósgyőr volt március 14-én.

Az NB I. idei szezonjából még nyolc forduló van hátra, ami a Ferencváros két elhalasztott bajnokijával együtt ötven mérkőzést jelent, ezenkívül még öt mérkőzést játszanak a Magyar Kupában. A módosított versenynaptár szerint a kapudöntőt június 3-án tartják majd a Groupama Arénában, míg a bajnokság június 27-ig fog tartani.

NB 1., az 1. fordulóból elmaradt mérkőzés

  • Ferencvárosi TC- Debreceni VSC (szombat, 16:55, M4 Sport)

Magyar Kupa, elődöntők

  • Mezőkövesd Zsóry FC–Mol Fehérvár FC (szombat, 19.00, M4 Sport)
  • MTK Budapest (NB II)–Budapest Honvéd (szombat, 21.05: M4 Sport)

A fertőzés kockázatának csökkentése érdekében az MLSZ szigorú egészségügyi előírások betartásához kötötte a bajnokság folytatását. Több csapatnál már áprilisban elkezdték tesztelni a játékosokat, és a felkészülési szakaszban már hetente kétszer teszteltek mindenkit, aki részt vett az újraindult edzéseken.

A mérkőzések előtt 24-36 órával a játékosokon és edzőkön PCR-teszteket kell végezni, írja a szövetség oldala. Ha valakinek pozitív lesz az eredménye, akkor el kell különíteni, és 14 napos karanténba kell vonulnia. A visszatérése 48 órás tünetmentes idő és két negatív teszt után 24 órával lehetséges. Az NB I.-es játékosok közül eddig csak a Mezőkövesd játékosáról, Nagy Dánielről derült ki, hogy átesett a betegségen.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?