Férfi kézilabda-BL: decemberre halasztották a négyes döntőt

Decemberre halasztotta a férfi Bajnokok Ligája négyes döntőjét az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) a koronavírus-járvány miatt.

Az EHF csütörtöki közleménye szerint a sorozat végcsatározásaira december 28-án és 29-én kerül sor az eredeti helyszínen, Kölnben. A férfiaknál már márciusban május 30–31-ről augusztus 22–23-ra halasztották a négyes finálét, amelynek ezúttal másodjára módosították az időpontját, miután Köln jelezte, hogy nem tartható az augusztusi dátum sem.

A negyeddöntőbe jutásért a MOL-Pick Szeged a címvédő északmacedón Vardar Szkopje, a Telekom Veszprém pedig a lengyel Orlen Wisla Plock együttesével találkozik. A két magyar csapat azonos ágon van, vagyis továbbjutás esetén a nyolc között egymással játszanának.

Az EHF leszögezte, továbbra is egyeztet a többi házigazdával is, így Budapesttel a női BL, míg Berlinnel a férfi EHF Kupa négyes döntőjéről. Előbbit szeptember 5-re és 6-ra, utóbbit augusztus 29-re és 30-ra halasztották már korábban.

A külföldi koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

Kimaradt?