Nemzetek Ligája: kemény ellenfeleket kaptak a románok és a magyarok

Amszterdamban kisorsolták a labdarúgó Nemzetek Ligája sorozat következő csoportbeosztását. A trikolórok a B-divízió 1-es csoportjában Észak-Írországgal, Norvégiával és Ausztriával, a magyar válogatott a B-divízió 3-as kvartettjében Törökországgal, Szerbiával és Oroszországgal szerepel egy csoportban.

A két évvel ezelőtt rajtolt NL osztályait a debütáló kiírás tapasztalatai alapján átalakították, így a román és a magyar válogatott is egy osztállyal feljebb, immár a második vonalban szerepelnek. Az átalakítás nyomán az A-, B- és C-osztály mezőnye egyaránt 16 csapatos lett a sorozat 2020–2021-es idényére, míg a D-ben hét együttes maradt. Korábban az első két vonalban egyaránt 12 nemzeti együttes, a harmadikban 15 szerepelt. A felsőbb osztályok létszámemelésének következtében lépett szintet a magyar és a román válogatott.

A Nemzetek Ligájában a 2022-es vb 12 európai pótselejtezős helyéből kettő kel el, melyet a két legjobb olyan csoportgyőztes szerez meg, amely a világbajnoki selejtezőből nem jutott ki automatikusan, vagy nem zárt a szintén pótselejtezőt érő második helyen.

A négycsapatos csoportok küzdelmeit szeptemberben, októberben és novemberben egy-egy dupla fordulós körben bonyolítják le. Az élvonal négy csoportgyőztese jövő nyáron egy minitornán dönt a sorozat második győzteséről, a címvédő az Európa-bajnok portugál válogatott.

Rafael van der Vaart húzta a magyarok divízióját, a korábbi holland válogatott támadó aligha nyúlhatott volna nehezebb ellenfelekért: a magyar nemzeti csapat Törökországgal, Szerbiával és Oroszországgal került egy csoportba. 

 

„Számunkra természetesen most a március végén esedékes mérkőzések a meghatározók, hiszen azokon vívhatjuk ki az Európa-bajnoki szereplést, a Nemzetek Ligája második kiírása még a jövőt jelenti. Ami a sorsolást illeti, nem tudok nehezebb ellenfeleket elképzelni azoknál, akiket most kihúztak mellénk. Ha csak azt nézzük, hogy a harmadik kalapból az Eb-résztvevő Törökországot kaptuk, ez önmagában sokat elmond a csoport erősségéről. Három riválisunk, a szerb, a török és az orosz válogatott számít a csoport favoritjának, de mindent megteszünk azért, hogy a B-ligában is megálljuk a helyünket, felnőjünk az ellenfelekhez, ezért pozitívan állok az őszi mérkőzésekhez, és várom az összecsapásokat” – fogalmazott Marco Rossi szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak. 

A törökökkel legutóbb a 2014-es világbajnokság kvalifikációs küzdelmei során találkozott a magyar nemzeti tizenegy. Hazai pályán 3–1-re nyert a magyar válogatott, az isztambuli mérkőzés 1–1 lett. Az örökmérleg egyébként Magyarországnak kedvez, 13 mérkőzésből hetet megnyert, kettő lett döntetlen, négyszer kikapott. Igaz, hat meccs (öt magyar győzelemmel) felkészülési mérkőzés volt. Az oroszokkal az utóbbi időben többször is találkoztak, 2017-ben 3–0-ra, 2014-ben 2–1-re kaptak ki felkészülési mérkőzésen, 2010-ben pedig 1–1-es döntetlent játszott a két csapat Győrben. Amióta Szerbia önálló állam (2006), egyszer sem játszott a magyar válogatott ellen. A jelenlegi FIFA-világranglistán a magyar válogatott az 52. helyen áll. Törökország éppen Szerbiával holtversenyben a 29. helyen áll, Oroszország pedig a 38. a sorban.

A-liga
1-es csoport
Lengyelország
Bosznia-Hercegovina
Olaszország
Hollandia
A-liga
2-es csoport
Izland
Dánia
Belgium
Anglia
A-liga
3-as csoport
Horvátország
Svédország
Franciaország
Portugália
A-liga
4-es csoport
Németország
Ukrajna
Spanyolország
Svájc
B-liga
1-es csoport
Románia
Észak-Írország
Norvégia
Ausztria
B-liga
2-es csoport
Izrael
Szlovákia
Skócia
Csehország
B-liga
3-as csoport
Magyarország
Törökország
Szerbia
Oroszország
B-liga
4-es csoport
Bulgária
Írország
Finnország
Wales
C-liga 
1-es csoport
Azerbajdzsán
Luxemburg
Ciprus
Montenegró
C-liga
2-es csoport
Örményország
Észtország
Észak-Macedónia
Grúzia
C-liga
3-as csoport
Moldova
Szlovénia
Koszovó
Görögország
C-liga
4-es csoport
Kazahsztán
Litvánia
Fehéroroszország
Albánia
D-liga
1-es csoport
Málta
Andorra
Lettország
Feröer
D-liga
2-es csoport
San Marino
Liechtenstein
Gibraltár

Kapcsolódók

Kimaradt?