Bombameglepetés: több mint egy év után vesztett bajnokit a Liverpool

Elszenvedte első bajnoki vereségét a Liverpool, a Premier League tabelláját magabiztosan vezető csapat a kiesés elől menekülő Watford otthonában kapott ki 3-0-ra az angol bajnokság 28. fordulójában.

A Liverpoolnak ezzel egy 18 meccsen át tartó győzelmi sorozata szakadt meg az angol bajnokságban, ahol eddig 26 győzelem mellett csupán egy döntetlenjük volt, amit a Manchester United tudott elérni ellenük. A Liverpool bajnokin már több mint egy éve nem kapott ki, az utolsó vesztes bajnokijukat 2019. január 3-án, a Manchester City ellen játszották, akkor Pep Guardiola csapata 2-1-re nyert.

A Watford elleni mérkőzés első félidejében nem esett gól, a másodikban viszont a szenegáli támadó, Ismaïla Sarr gyorsan két gólt is szerzett. Az elsőt az 54. percben, miután Abdoulaye Doucouré az alapvonaltól a kapu elé tudta lőni a labdát, ahol Sarr megelőzte Andrew Robertsont, és közelről a kapuba lőtt, 1-0.

A 60. percben a Watford csapatkapitánya, Troy Deeney indította remekül a védők között kilépő Sarrt, aki egyedül törhetett a kapura, és a végén nagyon higgadtan emelte át a kapuból kimozduló Alissont, 2-0.

 A mérkőzést Deeney döntötte el a 70. percben. A Liverpool jobbhátvédje, Trent Alexander-Arnold röviden tette haza a labdát, amire Sarr még Alisson előtt lecsapott, majd lepasszolta Deeneynek, aki állítgatás nélkül ívelt az üres kapuba, 3-0.

A győzelem életbevágóan fontos volt a Watfordnak, mivel a 27 pontjukkal (és jobb gólkülönbségükkel) elkerültek a kieső zónából, és feljöttek a 17. helyre. A Liverpool továbbra is 79 ponttal vezeti a bajnokságot, és a bajnoki címüket sem veszélyezteti sok minden. Az egy meccsel kevesebbet játszó Manchester City jelenleg 22 ponttal lemaradva második a Premier League-ben.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?