Női kosár Euroliga: a Sopron a koronavírus miatt nem áll ki a Schio ellen

Az észak-olaszországi koronavírus-járvány miatt a semleges helyszínre, Ljubljanába sem utazik el a Sopron Basket női kosárlabdacsapata az olasz Schio elleni Euroliga-mérkőzésre.

Török Zoltán ügyvezető kedden sajtótájékoztatón jelentette be, hogy bár a nemzetközi szövetség (FIBA) szlovéniai helyszínt javasolt a szerdai találkozó lebonyolítására, a magyar bajnok nem kívánja vállalni annak a kockázatát, hogy a játékosok Veneto tartományban életvitelszerűen élő személyekkel érintkezzenek.

 

„Városunk és a magyar szövetség vezetésével egyeztetve az a közös döntés született, hogy a FIBA salamoni döntését, miszerint a mérkőzést le kell játszani a szlovéniai Ljubljanában, nem vállaljuk” - mondta Török Zoltán. „Védjük magunkat, a közösségünket, városunkat és Magyarország lakosságát. Vállaljuk a döntésünk minden következményét akkor is, ha az hátrányosan érinti klubunkat” – tette hozzá.

Farkas Ciprián polgármester közölte, a városvezetés minden tekintetben a klub mögött áll. „Az elmúlt napokban folyamatosan tartottuk a kapcsolatot Török Zoltánnal. Felelős döntés született. Mindenben támogatjuk a Sopron Basket csapatát, hiszen a lehetséges kockázati tényezőket kerülni kell” – hangsúlyozta Farkas Ciprián.

Szalay Ferenc, a szövetség (MKOSZ) elnöke üzenetében hangsúlyozta, az MKOSZ nem támogatja, hogy a Sopron akár csak minimális kockázatot is bevállaljon a Schio elleni mérkőzéssel. A sajtótájékoztatón elhangzott, Bodnár Péter főtitkár már úton van Genfbe, hogy képviselje a csapat érdekeit a nemzetközi szövetségnél.

A Sopron az Euroliga alapszakaszának a 14., utolsó fordulójában találkozott volna a Schióval szerdán este. A magyarok a B csoport hatodik helyén állnak 6/7-es győzelmi mérleggel, míg az olasz gárda 7/6-tal második a nyolcasban. A csoportból az első négy együttes jut tovább a negyeddöntőbe, az ötödik és hatodik helyezettek pedig a második vonalnak számító Európa Kupa negyeddöntőjében folytatják szereplésüket. A Sopronnak győzelemmel még lett volna esélye továbbjutni a negyeddöntőbe.

Lombardiában hétfőn már 173 fertőzöttről tudtak, míg országos szinten 222 a koronavírusos esetek száma. Eddig a járvány hét áldozatot követelt Olaszországban.

Kapcsolódók

Kimaradt?