Doppingbotrány: veszélyben a román súlyemelők olimpiai részvétele

A 2012-es londoni olimpián szerepelt mind a négy román súlyemelő, köztük két érmes doppingmintája pozitívnak bizonyult a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által elrendelt újrateszteléskor – adta hírül a főleg az olimpiai sportágakra szakosodott insidethegames.biz hírportál.

Utolsóként Gabriel Sîncrăian nyolc éve levett mintájának újbóli elemzése mutatta ki anabolikus szteroid jelenlétét. Tavaly márciusban a londoni játékokon férfi 56 kg-ban nyolcadik Florin Croitoru, ez év januárjának elején pedig a brit fővárosban a férfiak 69 kg-os súlycsoportjában harmadik Răzvan Martin, s a női 69 kilóban második Roxana Cocoș mintájának újraanalízise szolgált pozitív eredménnyel.

A 31 esztendős Sîncrăian esete azért különös, mert már 2013-ban két évre eltiltották, miután rajtavesztett egy versenyen kívüli ellenőrzéskor. Visszatérése után pedig 2016-ban, a riói ötkarikás játékokon ismét megbukott, akkor is anabolika-használat miatt hozott újfent pozitív eredményt mintájának vizsgálata, amiért megfosztották a 85 kg-ban szerzett olimpiai bronzérmétől. Utóbbi vétsége nyomán nyolc évre tiltották el.

A négy olimpiai „utódoppingos" eset következtében könnyen megeshet, hogy Románia egyetlen súlyemelőt sem indíthat az idei nyári játékokon, Tokióban. Részvételük nagyban függ attól, hogy a fegyelmi vizsgálatokat s a jogi eljárásokat lezárják-e időben, vagyis a július 24-én rajtoló olimpia kezdetéig. Ám még ha ott is lehet Románia, képviseletében legfeljebb egy férfi és egy női súlyemelő rajtolhat.

A Nemzetközi Súlyemelési Szövetség (IWF) 2017-es határozata értelmében minden olyan IWF-tagország, amelynek emelői három vagy több pozitív eredményt szolgáltatnak a NOB által a 2008-as és 2012-es olimpián levett minták újbóli tesztelésekor, egyéves eltiltással sújtható. Korábban az IWF kilenc országgal szemben már alkalmazott egyéves felfüggesztést 2017–2018-ban.

Kapcsolódók

Kimaradt?