Denis Ciobotariu a Kolozsvári CFR első téli igazolása

A Bukaresti Dinamótól érkező 21 éves Denis Ciobotariu a Kolozsvári CFR első téli igazolása azt követően, hogy a nemzetközi sportdöntőbíróság (CAS) feloldotta a román szövetség (FRF) által elrendelt átigazolási tilalmat. 

A fiatal játékos csütörtökön reggel elköszönt a Spanyolországban edzőtáborozó csapattársaitól és ügynöke társaságában átautózott az ugyanott készülő vasutasok főhadiszállására - írja a prosport.ro, amely videóinterjút is készített Ciobotariuval. A sportportál úgy tudja, hogy Ciobotariu 4 éves szerződést köt a CFR-rel, ahol évi 120 ezer eurós fizetést kap majd. 

Dan Petrescu tanítványai a Valencia közelében található Oliva Novában edzőtáboroznak január 25-ig, ahol négy felkészülési mérkőzést is lejátszanak.

A vasutasok edzőmérkőzései
Kolozsvári CFR–Holstein Kiel (január 17, péntek, 16:00 óra
Kolozsvári CFR–Ferencváros (január 20, hétfő, 18:30
Kolozsvári CFR–Dundalk FC (január 22, szerda, 17:00
Kolozsvári CFR Cluj–CS Emelec (január 25, szombat, 13:00

A címvédő vasutasok Facebook-bejegyzésben jelezték, hogy mind a négy összecsapást élőben közvetítik a klub Facebook-oldalán.

A csapat az utolsó felkészülési mérkőzés után hazarepül és itthon folytatja a felkészülést. A Kolozsvári CFR február 2-án játssza első idei hivatalos mérkőzését, a Liga 1 huszonharmadik fordulójában a bukaresti FCSB-t fogadja a fellegvári Constantin Radulescu stadionban. 

Ugyancsak a héten derült ki annak a titokzatos szponzornak is a kiléte, amelyről hetek óta spekulálnak a szaksajtóban. Az előzetes hírek még a kínai Huawei mobiltelefon-gyártóról szóltak, viszont a héten egyre több információ látott napvilágot arról, hogy a Kolozsvári CFR 2-+1 éves szponzori szerződést köt a Tesla egyik leányvállalatával. A drónok gyártására szakosodott Electric Visionary Aircrafts (EVA) céget a Tesla és a BMW Rolls-Royce hozta létre

. A vállalat nagy méretű, csomagszállításra, szervátültetések és temészeti katasztrófák esetén bevethető drónokat gyárt. A prosport.ro információi szerint az EVA tulajdonosát a napokban várják Kolozsvárra, ahol aláírják a szponzori szerződést. Eszerint a Kolozsvári CFR az első évben 7 millió, a második évben 9 millió, a harmadik évben pedig 11millió eurót kapna az EVA-tól, viszont ennek feltétele, hogy bejusson valamelyik európai kupa csoportkörébe.

A szerződés keretében a csapat stadionja is felveheti az EVA Stadium nevet.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?