Jégkorong Erste Liga: Csíkszereda nyerte az alapszakaszt

Gólzáporos mérkőzésen győzte le a Fehérvári Titánok csapatát a Sportklub a péntek este lejátszott mérkőzésen. Az évtized első csíkszeredai hokimeccsén az is eldőlt, hogy a csíkiak 2012 után először lettek újra alapszakasz-győztesek a nemzetközi bajnokságban. A hazaiak nyolc góljából Fodor Csanád három találattal vette ki a részét.

Telt ház fogadta az ünnepek lejárta utáni első csíkszeredai jégkorong-mérkőzés főszereplőit. A hazai csapat előtt egyértelmű volt a feladat: három pontos győzelem esetén a további fordulók eredményétől függetlenül behozhatatlan előnyre tehettek szert Beczéék. Ennek megfelelően lehengerlően kezdett a Sportklub és az első negyedórában gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. A negyedik percben a vállsérülése után egyre inkább magára találó Fodor kezdte meg a gólgyártást (1-0). A kék fehérek a következő tíz percben még háromszor vették be Gyenes kapuját, Fodor duplázását követően Shalla és Láday is betaláltak (4-0). Péter Andor huszadik percben szerzett gólja csak szépségtapaszt jelentett a fiatal fehérvári csapat számára (4-1).

A második húsz percet a kanadai McLean gólja indította (5-1). A lényegi kérdések eldőltnek tűntek, és ez a játékra is rányomta a bélyegét. A Titánok becsületesen mentek előre, Ambrus és Nagy góljaival zárkóztak, de McLean a játékrész végéhez közeledve visszaállította a három gólos különbséget (6-3).

A harmadik játékrészben előbb szimpla emberelőnyben Brophey, majd kettős fórban újra Fodor volt eredményes (8-3). A játék képe alapján indokolatlanul sok kiállítást hozó befejező harmadban végül Péter és Campbell gondoskodtak róla, hogy ne szülessen kiütéses Sportklub győzelem. A hazaiak sikere ezzel együtt nem forgott veszélyben, a kék-fehérek a szezonbeli teljesítményük alapján megérdemelten végeztek az alapszakasz élén és nyerték el a Bíró László-vándorkupát. A díjat Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere alapította és hagyományosan az alapszakaszt megnyerő csapat birtokolhatja, névadója a csíkszeredai jégkorong úttörőinek egyike volt a múlt század harmincas éveiben.

További eredmények:

Újpesti TE - Gyergyói Hoki Klub 2–3 (büntetőlövések után)
Hokiklub Budapest - Schiller-Vasas HC 8–3
FTC-Telekom - Debreceni EAC 5–1

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz
Csíkszeredai Sportklub–Fehérvári Titánok 8–5 (4–1, 2–2, 2–2)
Csíkszereda, Vákár Lajos Műjégpálya, 1900 néző
Gólszerzők: Fodor (4., 8. és 53.p.), Shalla (11.p.), Láday (14.p.), McLean (21. és 38.p.) és Brophey (46.p.), ill. Péter A. (20. és 55.p.), Ambrus (25.p.), Nagy (38.p.) és Campbell (60.p.)
Kapura lövések száma: 43–28
Büntetőpercek: 20, ill. 10 p.

Kapcsolódók

Kimaradt?