Az öt éves székely labdarúgó válogatottat ünnepelték Csíkszeredában

Pódiumbeszélgetéssel és kiállítás-megnyitóval ünnepelték hétfőn Csíkszeredában az öt éve alapított Székely Labdarúgó Válogatottat. A 2014-ben életre hívott csapat az évek során 29 hivatalos mérkőzést játszott, rendszeres résztvevője a CONIFA (The Confederation of Independent Football Associations, magyarul: Állam Nélküli Népek Labdarúgó-szövetsége) égisze alatt lejátszott világversenyeknek. A székely válogatott legjobb nemzetközi eredménye a 2017-ben szerzett európa bajnoki harmadik helyezés.

A kiállítás-megnyitójaként megrendezett pódiumbeszélgetés felvezetőjében Farkas Endre főszervező elmondta: a kiállítás két okból is jelentős esemény, hiszen nem csak a székely válogatott mutatkozik be általa a csíkszeredaiaknak, hanem a kiállítást megálmodó civil szervezet, a Kárpát-Medencei Sportgyűjtemény Egyesület első alkalommal tárja a közönség elé az általa őrzött tárgyak egy részét. Farkas Endre, az egyesület elnöke kiemelte: a kiállítással a fiatalokat is szeretnék megszólítani, megmutatni, hogy akár a sport által is lehetőségük nyílhat arra, hogy szülőföldjüket képviseljék szerte a világon.

Megtisztelte jelenlétével a kiállítás-megnyitót Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke. A politikus elmondta, örömmel fogad minden hasonló kezdeményezést és igyekeznek megtalálni a módját a válogatott támogatásának.

A beszélgetésen részt vett a válogatott szövetségi kapitánya, Jakab Zoltán, Ilyés Róbert edző, Bajkó Barna, a legeredményesebb székely labdarúgó válogatott játékos, valamint Szabó Áron, a válogatott technikai vezetője. Jakab Zoltán a válogatott megalakulásáról elmondta: örömmel fogadta 2014-ben a felkérést, hogy szervezze meg a csapatot. Akkor már sok éves edzői tapasztalat állt a szövetségi kapitány mögött, többek között ő irányította a székely futsalválogatottat is. Az öt év alatt számos nehézséggel szembe kellett nézni: volt, amikor a klubok nem engedték el a játékosokat a válogatott szereplésekre, volt, amikor pénzhiány miatt volt kétséges egy-egy világversenyen való részvétel. Jakab Zoltán kiemelte, hogy számítanak a támogatásra, hiszen azzal, hogy fellépéseik által Székelyföldet képviselik, világszerte hírét viszik a régiónak. Ilyés Róbert és Bajkó Barna a válogatottság kapcsán elmondták, hogy mindig hatalmas büszkeséggel húzták magukra a székely csapat mezét és örömmel vállalták a szereplést az összecsapásokon.

A legemlékezetesebb élményekre vonatkozó kérdésre mindannyian kiemelték, hogy meghatározó volt a csapat életében, amikor a 2018. évi Londonban megszervezett CONIFA világbajnokságon Bölöni László meglátogatta a csapatot. „Szakmai meglátásai, közvetlensége, a vele való beszélgetések minden csapattagnak felejthetetlenné tették azokat a napokat, amikor Bölöni László velünk volt” – mondta el Bajkó Barna, az FK Csíkszereda játékosa. Szabó Áron  az emlékezetes pillanatokról szólva hozzátette: az észak-ciprusi európa bajnoki harmadik helyezés megünneplése felejthetetlen volt, számára ez volt a válogatott mellett töltött évek legnagyobb élménye.

A beszélgetést követően a megjelentek Szabó Áron tárlatvezetésével megtekintették a székely válogatott öt éves történetének összegyűjtött emlékeit. A kiállított tárgyak között helyet kaptak a válogatottnak és számos ellenfelének mezei, a különböző szerepléseken kapott különdíjak, meccslapok, sálak, fotók, dokumentumok.

A kiállítás a Gyulafehérvári Caritas Szociális Ágazata társszervezésében jött létre és január végéig látogatható, előzetes bejelentkezés alapján. A szervezők várnak minden érdeklődő iskolát, sportcsapatot, baráti társaságot. Érdeklődni az ffendre@gmail.com és a sportmuzeumerdely@gmail.com e-mail-címeken, illetve Farkas Endrénél a 0755–153 986-os telefonszámon lehet.

Kapcsolódók

Kimaradt?