Putyin: a WADA határozata ellentétes az Olimpiai Chartával

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA) az Oroszország négyéves eltiltására vonatkozó határozata ellentétes az Olimpiai Chartával – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő este Párizsban.

„A WADA-nak az Orosz Olimpiai Bizottsággal szemben nincsen kifogása. Ha pedig nincs ellene kifogása, akkor az országnak a nemzeti lobogó alatt kell szerepelnie. Ilyen az Olimpiai Charta" – mondta Putyin.

Hangsúlyozta, hogy ebben a vonatkozásában a WADA döntése ellentétes a Olimpiai Chartával és Oroszországnak minden alapja megvan arra, hogy a lausanne-i nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) forduljon. Hozzátette, hogy a határozatnak vannak egyéb olyan vonatkozásai, amelyeket jogászoknak még tanulmányozniuk kell.

„A római jog óta bármely büntetésnek személyre szabottnak kell lennie, és abból kell kiindulnia, amit egy adott személy elkövetett. A büntetés nem lehet kollektív, és nem terjedhet ki olyan emberekre, akiknek az adott szabályszegéshez semmi közük nincs, és ezt mindenki érti" – mondta.

Úgy vélekedett, hogy ezt a WADA szakértői is értik. „De hogyha valaki közülük kollektív büntetésről hoz döntést, akkor úgy tűnik számomra, hogy van alap azt feltételezni, hogy az ilyen döntések alapja nem a gondoskodás a világ sportjának tisztaságáról, hanem politikai megfontolás, amelynek semmi köze sincsen a sport érdekeihez és az olimpiai mozgalomhoz" – mondta Putyin a „normandiai négyek" közös sajtótájékoztatóján.

A WADA végrehajtó bizottsága hétfőn négy évre eltiltotta Oroszországot egyebek között az olimpiai és a világbajnoki részvételtől, valamint a jelentősebb nemzetközi versenyek rendezésétől, mivel bizonyítottnak látta, hogy manipulálták az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) moszkvai laboratóriumának eredményeit.

Kapcsolódók

Kimaradt?