Románul gyalázták a magyarokat a szerb ultrák

Egészen elképesztő jelenetek zajlottak a szerb labdarúgó bajnokság keretében szerda délután megrendezett FK Čukarički–Topolyai TSC mérkőzésen - írta a vajdasági delhir.info című portál.

Szerda délután 15 órai kezdettel Begrád egyik külvárosi stadionjában rendezték meg az FK Čukarički–Topolyai TSC találkozót. A korai kezdésnek is szerepe lehetett abban, hogy a 4 ezer férőhelyes Čukarički stadionban elsősorban a vendégeket elkísérő 15 fős Kék Betyár galeri biztatása hallatszott.

Viszont volt 4 (négy!) hazai szurkoló is, akik gondoskodtak a „megfelelő hangulatról”. A belgrádi ultrák már a mérkőzés elején „erősen nyitottak”, amikor valamilyen rejtélyes okból kifolyólag három zászlót is kitűztek maguk elé: a szerb főváros lobogója mellé került az orosz és a román zászló is. 

 

Mivel a hangjukat elnyomta a Betyárok dala, így jobb híján nekiálltak románul gyalázni Magyarországot és a magyarokat, közben pedig a román zászlót lengettek a délvidéki magyar szurkolók irányába. 

A TSC egyébként 2-1-re kikapott, mindezt úgy hogy mindkét belgrádi gól a meccs utolsó 10 percében esett.

Topolya városa Vajdaság középső részén, az Észak-bácskai körzetben Szabadkától 34 km-re délre, a magyar államhatártól 44 kilométerre fekszik. Lakosainak száma a 2011-es népszámlálás szerint 14 596 fő, ezek kétharmada magyar nemzetiségű. 

Kapcsolódók

Kimaradt?