Liga2: döntetlennel avatta fel stadionja világítását az FK Csíkszereda

Bár több helyzetet dolgozott ki és a vezetést is megszerezte, végül meg kellett elégednie egy ponttal az FK Csíkszereda futballcsapatának a Kolozsvári U elleni alsóházi rangadón. A kezdő sípszó előtt ünnepélyesen átadták a csíkszeredai stadion világító-rendszerét, hazai pályán ez volt az FK Csíkszereda történetének első villanyfényes bajnoki mérkőzése.

Első alkalommal érkeztek vendégszurkolók Csíkszeredába a Liga2 küzdelmei során. Ráadásul rögtön a szélsőséges megnyilvánulásairól elhíresült Kolozsvári U fanatikusai vendégeskedtek a székelyföldi városban. Ennek megfelelően fokozott készültség kísérte a mérkőzést, az utcákon a csendőrség, a stadionon belül pedig a megnövelt létszámú biztonsági szolgálat ügyelt a rendre. Ennek is köszönhető, hogy végül nem történt említésre méltó rendbontás. Igaz, a csendőrök mindent megtettek azért, hogy ne juthassanak be a botrány okozására alkalmas eszközök, tárgyak, szinte fél órán át vizsgálták a Kolozsvárról érkezőket, akik végül jó húsz perccel a kezdést követően foglalhatták el a helyüket a vendégszektorban. Hamar fellobogózták a kerítést és a hangjukat is hallatták, amire a hazai szurkolók CFR! CFR! skandálással válaszoltak, utalva az Universitatea városi riválisára.

Közben persze játék is folyt a pályán. A kilátogató telt háznyi közönség azt láthatta, hogy bátran kezdett a hazai csapat és több veszélyes támadást is vezetett az első fél órában. Több alkalommal csak a szerencse óvta meg a vendégek hálóját a góltól, illetve feltűnő volt ebben az időszakban az FK támadóinak körülményessége. A túlkombinált csíkszeredai támadások nem hoztak eredményt, közben az U előtt is adódott gólszerzési lehetőség, de mivel a fekete-fehérek sem éltek ezzel, a szünetre döntetlennel vonultak a felek.

A második félidő hasonló forgatókönyv szerint zajlott, mint az első, a hazaiak próbáltak nyomást gyakorolni a vendégek kapujára, ám a próbálkozások jó ideig meddőnek bizonyultak. A 61. percben a hazaiak szakmai stábja cserére szánta el magát, Bajkó Barnát Logon Romaric váltotta, aki megpróbált új lendületet vinni a piros-feketék támadójátékába. Ennek hamar meg is lett az eredménye, éppen Logon volt az, aki megküzdött egy labdáért, majd kitűnően indította Magyarit, aki hatalmas gólt ragasztott a vendégkapuba (1-0).

A gól mintha a hazaiakat zavarta volna meg jobban, fokozatosan került fölénybe a Kolozsvári U és tíz perc elteltével kiegyenlítette az állást. Jobb oldalról végzett el szabadrúgást a vendégcsapat, Bordás a gólvonalon ragadt, Crăciun pedig közelről betalált kiegyenlítve az állást negyed órával a lefújás előtt (1-1). A hátralévő percek nem hoztak változást a játékban és az eredményben sem, maradt a döntetlen, ami talán a helyzeteket tekintve a vendégekre nézve hízelgő eredmény. A mérkőzés lefújását követően, miközben a vendégszurkolók kedvenceikkel ünnepeltek, a hangszórókból felharsant a székely himnusz.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Valentin Suciu, a hazaiak vezetőedzője értékelésében kiemelte, hogy megvoltak a lehetőségeik arra, hogy akár több gólt is szerezzenek, ám csapata támadójátéka nem állt össze megfelelően. Az edző szerint a játékosainak elsősorban az egyszerűbb játékra kellene törekedniük, nem túlkombinálva az akciókat. „A futómennyiséggel és a harcossággal egyértelműen elégedett lehetek, de a megszerzett egy ponttal sajnos nem” – zárta gondolatait Suciu Valentin.

Labdarúgás Liga 2, 9. forduló
FK Csíkszereda – Kolozsvári U 1:1 (0:0)
Csíkszereda, 1300 néző
Gólszerző: Magyari (65.) illetve Crăciun (76.)
 

Kapcsolódók

Kimaradt?