Liga 1: a Kolozsvári CFR egy ötössel küldte haza az ezer sebből vérző FC Voluntarit

A labdarúgó Liga 1 tabellájának első helyén töltötte a hétvégét a Kolozsvári CFR, amely pénteken este a 9. forduló második összecsapásán kiütéses, 5-0-s győzelmet aratott a FC Voluntari ellen. A vasutasok listavezetői helyét egy másik erdélyi csapat, a Medgyesi Gaz Metan veheti el, ha az etap utolsó összecsapásán idegenben legyőzi a FC Viitorul alakulatát. FRISSÍTÉS: a Viitorul 4-1-re legyőzte a Medgyest, így a CFR maradt a tabella eslő helyén.

 

Senki sem várta el a Cristiano Bergodi által irányított FC Voluntari csapatától, hogy nyerjen, vagy akár megszorongassa a bajnok Kolozsvári CFR-t viszont a két csapat péntek esti mérkőzésének forgatókönyve mindenkit meglepett. Először is a vasutasok már a 2. percben megszerezték a vezetést, amikor egy baloldali szabadrúgást Deac mesterien varázsolt Itu fejére, az ifista pedig nem hibázott. 

A korai gól után következett a vendégek totális összeomlása: a 12. percben Rodriguez utolsó emberként faultolta az egyedül kapura törő Traorét, amiért a játékvezető piros lappal azonnan leküldte, majd a Voluntari a 28. percben már kettős emberhátrányba került, amikor Szimonovszki egy felugrásnál lekönyökölte Hobant, aki egy megkülönböztető piros turbánnal folytatta a mérkőzést. 

Ezek után már nem volt kérdéses a győztes kiléte, fogadni már csak a CFR által lőtt gólok számára lehetett. S azok jöttek is szép sorjában. Egy percen belül kettő is. A 35. percben Deac újabb gólpasszából a turbános Hoban 18 méterről kilőtte a jobb felső sarkot, majd egy perccel később Costache ugyanonnan ugyanoda. 3-0

A vendégek szenvedését szenvedés volt nézni, s amikor az 51. percben Achim öngóljával 4-0-ra módosult az eredmény, akkor megesett a nőzők szíve rajtuk. Ennek ellenére született még egy gól a találkozón, a 67. percben a csereként beállt Omrani megmutatta, hogy nem csak az európai kupaporondon, hanem a honi bajnokságban is be tud találni, Pereira asszisztjából fejelt Râmniceanu kapujába. 

5-0-s győzelmével a Kolozsvári CFR 20-ra növelte pontjai számát és megelőzte a 18 pontos (hétfőn a FC Viitorul ellen játszó) Medgyesi Gaz Metant, és ami ennél is fontosabb, önbizalomtól duzzadóan várja a csütörtöki, Lazio Róma elleni Európa-liga összecsapást.

Nem rontotta el sormintáját a Sepsi OSK, László Csaba csapata egy győzelem és egy döntetlen mellett immár hetedik (7!) döntetlenjét játszotta a Chindia Târgoviște ellen az idei bajnokságban, amivel - stílszerűen - a tabella hetedik helyét foglalja el. 

A forduló rangadóján a CSU Craiova 1-0-ra kikapott a FCSB-től

Labdarúgó, Liga 1, a 9. forduló eredményei
Clinceni-Astra Giurgiu 1-1
Kolozsvári CFR - FC Voluntari 5-0
Chindia-Sepsi OSK 0-0
Dinamo-FC Botoşani 1-1
Poli Iași- Nagyszebeni FC Hermannstadt 0-0
CSU Craiova-FCSB 0-1
FC Viitorul-Medgyesi Gaz Metan 4-1

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?