Rasovszky Kristóf nyerte a 2019-es vizes vb első aranyérmét

Rasovszky Kristóf aranyérmet szerzett a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében a Koreai Köztársaságban zajló világbajnokság szombati napján.

A szám Európa-bajnoka 53:22.1 perces idővel diadalmaskodott, míg Székelyi Dániel 53:34.4-gyel a hatodik lett.

A 22 éves Rasovszky történelmi sikert aratott, ugyanis ezzel megszerezte a szakág első magyar világbajnoki aranyát. Ezt megelőzően 1994-ben Rómában Kovács Rita 25 kilométeren ezüstöt szerzett, 2015-ben Kazanyban Olasz Anna is ezen a távon állhatott fel a dobogó második fokára, míg Gercsák Csaba 2011-ben Sanghajban lett harmadik ugyancsak a leghosszabb távú versenyszámban.

A világbajnokság fő helyszínétől, Kvangdzsutól 130 kilométerre, bő másfél órás útra lévő Joszuban szemerkélő eső és 20 Celsius-fokos hőmérséklet fogadta a versenyzőket. Rasovszkyt a 60 fős mezőnyből a 9., Székelyit pedig a 19. helyen szólították.

Rasovszky - aki két éve Balatonfüreden hetedik volt ebben a számban - egyből az élmezőnyben indult el és az első ellenőrző pontnál holtversenyben haladt az élen egy orosszal. Az első kör végén, 1,7 kilométer úszás után a magyar vezetett, ahogy a táv felénél is, igaz, rendkívül szorosan tapadtak rá az üldözők. A második kör végén a Balatonfüreden a francia csapattal aranyérmes Logan Fontaine vezette a mezőnyt, Rasovszky - és egy tízfős boly - szorosan mögötte haladt.

Hétszáz méterrel a cél előtt Rasovszky ritmust váltott és négy másodpercre ellépett a mezőnytől, eközben pedig az addig a bolyban úszó Székelyi a második helyre jött fel. Előbbi iramát nem tudták tartani a többiek és gyakorlatilag könnyű győzelmet aratott, míg a 24 éves Székelyi hatodiknak ért célba.

    Eredmények:
    nyíltvízi úszás, férfiak, 5 km
1. Rasovszky Kristóf 53:22.1 p
2. Logan Fontaine (Franciaország) 53:32.2
3. Eric Hedlin (Kanada) 53:32.4

Edője 10 kilométeren is az elsők közé várja

Rasovszky Kristóf edzője szerint tanítványa 5 kilométeren szerzett szombati világbajnoki aranyérme alkalmával minden úgy történt a vízben, ahogyan azt előre eltervezték, s a nyíltvízi úszók olimpiai számában, 10 kilométeren is a legjobbak közé várja őt a Koreai Köztársaságban zajló világbajnokságon.

"A kínai versenyző a második kör végén megpróbált egy támadást, de azt Kristóf a franciával együtt nagyon szépen visszaverte, onnantól pedig kézben tartották a pozíciójukat. Úgy úszott, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva. Minden úgy történt, ahogyan elterveztük, de nagyon hosszú út vezetett idáig" - nyilatkozta könnyes szemmel Szokolai László, aki tíz éve irányítja a magyar úszósport első nyíltvízi világbajnokának felkészülését. A szakember hozzátette, a 2016-os riói olimpián még medencében indult versenyzője, ezt követően váltottak a nyíltvízre, s hamar kiderült, jól döntöttek, mivel még ebben az évben junior világbajnoki címet nyert. "Kiderült, hogy lát a vízben, érzi a pályát és nagyon jó döntéseket hoz. Kiváló technikával úszik, az előre nézést pedig rendkívül gazdaságosan tudja beletenni az úszásának ritmusába. Ezen kívül pedig, amit a közönség nem láthat, hogy ő ennek él. Minden napjának a legfontosabb pontja, hogy milyen munkát kell aznap elvégeznie" - mondta a tréner.

Szokolai László 22 éves tanítványával ellentétben, aki "csak" az olimpiai kvóta megszerzését, azaz az első tízbe jutást célozta meg 10 kilométeren, már sokkal bátrabb volt. "Mindenképpen dobogóra számítunk. Nagyon erős ellenfelek vannak, de velünk kell megküzdeniük" - jegyezte meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?