Roland Garros: Nadal könnyedén győzte le Federert

Rafael Nadal könnyedén, három játszmában győzte le pénteken Roger Federert a francia nyílt teniszbajnokság férfi egyesének első elődöntőjében.

A kavargó szélben rendezett mérkőzés első játszmájában a spanyol játékos azonnal elvette svájci ellenfele adogató játékát (2:0). Később ugyan Federer is végrehajtotta ezt a bravúrt, csakhogy egyenlíteni már nem tudott, mert Nadal azonnal válaszolni tudott (4:2), így végül 6:3-ra megnyerte az első szettet.

A második felvonásban Federer kezdett brékkel (0:2), de rögtön a következő szervajátékát elvesztette, így a játszma hajrájáig fej fej mellett haladtak, majd a végén ismét Nadal összpontosított jobban (6:4).

A harmadik szett már korántsem alakult olyan szorosan, mint az előző, ugyanis Nadal kétszer is fogadóként nyert gémet (5:1), majd adogatóként második meccslabdáját értékesítve 2 óra 25 perc után megnyerte kettejük 39. rangadóját.

A Roland Garroson 11-szer győztes spanyol sikerével lezárta rossz sorozatát Federer ellen, akit legutóbb 2014-ben tudott felülmúlni, azóta sorozatban ötször kikapott tőle. Kettejük örökmérlegében viszont Nadal vezet 24-15-re, kedvenc borításán pedig immár 14-2 a győzelmi mutatója Federer ellen.

Eredmények: férfiak, elődöntő:
Nadal (spanyol, 2.)-Federer (svájci, 3.) 6:3, 6:4, 6:2
később: Djokovic (szerb, 1.)-Thiem (osztrák, 4.)
Korábban: nők, elődöntő:
Barty (ausztrál, 8.)-Anisimova (amerikai) 6:7 (4-7), 6:3, 6:3
Vondrousova (cseh)-Konta (brit, 26.) 7:5, 7:6 (7-2)

Kapcsolódók

Kimaradt?